Élek egy világban,
Mely úszik a szeretet hiányban.
De azért vannak akik szeretnek,
Minden nap keresnek.
Elmegyek emberek mellett,
Van hogy furcsán néznek rám,
Mintha nem ide tartoznék .
S csak magammal foglalkoznék,
A jó világ ellen nem tiltakoznék.
Sok ember szenved belül,
Nem próbál meg kitörni belőle,
Egyre mélyebben elmerül.
A kitörés semmibe nem kerül,
De olykor nehéz ezt meg tenni,
Nem mindig tudunk önmagunk lenni.
Kihív bennünk párbajra az élet,
Elénk akadályokat léptet.
Van hogy el esünk benne,
Ha nem így lenne könnyebb lenne.
2019. Augusztus 24.
Author: Toldi Gábor
Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...