Szivárvány színekben pompázik az ég,
Csodálom amíg ki nem alszik még.
Csak nézem ahogy szépen lassan halványul,
Helyébe kék ég elém tárul.
Csendben nézem a kék eget,
Arra gondolok ki engem szeret.
Felhő formájában látok egy kezet,
Mely utat mutat,s engem vezet.
Bátran megyek az úton,
Nem gondolkodok a múlton.
Tanulom az élet kihívásait,
Azon gondolkodom mi más van itt.
Olyan emberre figyelek ki a jóra tanít.
Ha nem vagyok magamnál ki józanít.
Esik fejem felett ez eső,
Nem számít ha nem leszek első.
Az égre pillantva ismét,
Látok egy szívet mely ragyog,
Melynek szívemben helyet hagyok.
2019. Augusztus 18.
Author: Toldi Gábor
Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...