Egy pókot látott,
Mely éppen irányt váltott,
Ki szúrta őt a röntgen szemeivel,
De tétovázott, hogy kapja el,
Csak nézte a levegőből,
Jobbnak látta ha most nem öl,
Csupán csak ott van és nézi,
Ezt a pók is érzi,
Hirtelen megállt nem mozdult,
Szinte megdermedt teste,
A madár őt kereste,
Azt hitte szem elöl tévesztette,
Csapkodta a szárnyait felette,
De a pók meg sem rezzent,
Látta a sötét felhőket,
Mely okozta a szellőket,
Nem tudta, hogy a madár nem éhes,
Az aggodalma bizony téves,
Csapkodott a madár még párat,
Itt az idő tovább nem várhat,
Hallott valami mely ott volt közel,
Mint a rakéta úgy szállt fel,
A pók napja nem most jött el,
Szőheti hálóját ott hol a fű zöldell.
2020. Március 21.

Author: Toldi Gábor
Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...