Várni Valamire

Várni valamire egy ideig lehet,
Az ember az aki mást is tehet,
Nem vár tovább lép előre,
Az ismeretlen mezőbe,
Mert ha vársz az idő elfogy,
Abban a pillanatban dönteni kell,
Dönteni arról, hogy merre menj,
Nem maradhatsz egy helyben,
Az idő gyorsan el szállt,
Meg sem állt csak ment tovább,
Hiszen nem állhat meg,
Pihenni sem tud ,
Hiszen össze omlana minden,
Az időnek pihenni nem lehet,
Mert azzal mindent tönkre tehet,
Megéreznék ezt az emberek,
Már nem lenne az életük kerek,
Meg kell érteni, hogy mire várunk,
Ha lépünk azzal jobban járunk,
Az idő szele megérinti vállunk,
Ettől mi is tova szállunk,
Úgy érezzük ki nőtt a szárnyunk,
Mely arra késztet repüljünk ne várjunk.

2020. Március. 19.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 14 = 23

Feldereng

FELDERENG   zúgó fenyves tüskés susogó sötét méregzöld búgón hajlongó   törzsek közt homályból aranyfény átmereng sejtelmes érzések borzolják lelkemet   vulkáni bazaltból sziklafal szédít

Teljes bejegyzés »

Őszutó

Bár ködöt harapok reggelente, édes mézet csöpög az enyészet hava még nekünk. Az indián nyár után – pulóverbe bújok – régi sárcipőm visz fel a

Teljes bejegyzés »

Felolvasóest – 2024. április 18.

Aktuális havi felolvasóestünket 2024. április 18-án rendeztük meg a KF & T Kft. Galéria és Klubban, ahol Holéczi Zsuzsa és Turóczi Levente szerzőink novelláiból olvasstunk

Teljes bejegyzés »