Pillangóval találkoztam

Virágok között pillangó,
Megpillantani csoda jó,
Száll virágról,virágra,
Örül a szemem, hogy ezt látja,
Már egy ideje őt várta,
Nem vesz észre a pillangó,
Egy helyben csapkodja szárnyait,
Közben dédelgeti álmait,
Majd hirtelen tova száll,
Sehol nem lelem már,
Elszállt egy másik helyre,
Itt már nem volt jó helye,
Úgy érezte tovább kell mennie,
Örüljön a sok virág,
Melyre rá száll a pillangó,
Ettől lesz a napjuk is ragyogó,
A pillangó is rajong a virágért,
Repdes Szárnyaival,
Találkozik társaival.

2020. Június. 5.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Parfüm Múlt ragyogását felidézi szívemben, ennyi az enyém. Elhalványodik mégis színekben lüktet, hullik rám a fény. Felnyílik újra, hogy sosem feledjem el: Éltünk. Te meg

Teljes bejegyzés »

Csigaházamban Csigaházam nyitva. Míg fordul az idő, Benne növekszem én, mint fűszál, zsendülő. Még véd a csend szava, kint tombol a világ. Egyre feljebb jutok,

Teljes bejegyzés »

Tavasz Nap sugarában szerelmed még átölel hajnali fénnyel. Téli álmomból fagyott szívem felébred, üzensz, s megértem . Author: Törteli Tücsök Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna

Teljes bejegyzés »

Bolyongás Szabály kövein jártam mindig, biztos ösvény lábam alatt, évtizedes fák árnyékában – hittem- életem jól halad. – Most lassan eljön mesém vége, mégsincs boldog

Teljes bejegyzés »

Visszajövök Bárhová vitt az út, bárhová szálltak évek, eljön majd az idő. Tudd: én visszatérek. Bármilyen forgószél forgatja a rögöt, egyszer újra csönd lesz. Tudd:

Teljes bejegyzés »

Megint tavasz Olyan tavasz van, mi puhán átölel, elhiteti velem, újra élni kell. Ringat, dúdol nekem édes dalokat, szállni tanít megint bágyadt madarat. Átmelegít, íze

Teljes bejegyzés »