Táncolok a naplementében

Táncolok a naplementében,
Annak gyengéd fényében,
Érzem minden sugarát,
Mely eléri Bőröm vonalát,
Visszahozza boldogságomat,
Napnyugtával zárom napomat,
Mely megváltoztatta arcomat,
Enyhítette bánatomat,
Még van egy kevés legbelül,
Napnak fénye elmerül,
Holnap ismét táncra perdül,
Nem hagy engem egyedül,
A napfény mely oly más,
Nem tudom mit mondjak,
Arcomon mosolyt hordjak,
Ahogy a nap is teszi,
Felemel engem,
Táncolok a naplementében,
Észreveszik rajtam,
Napnak sugarát kaptam,
Nincsen semmi alattam,
Mintha a levegőben lennék,
Láthatatlan talajon,
Erőt véve magamon,
Már jobb a napom,
Napsugarat visszaadom,
Mert így lesz erős lelkem,
A csodás naplementében.

2020. Június. 23.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rohanó szél

Rohanó szél Nyári szél beoson a szobába, Nézem ahogy libben; Ahogy suhan a huzattól, Egy üveg lebillen. Körbeszalad a szobában, Rám is mosolyog; Látom az

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Véget ér

Mondd csak kicsi pipitér, hogy az élet mit is ér? Pillanatokból áll össze, jót s rosszat vegyítve. Amikor beköszönt a tavasz és nincs többé dér,

Teljes bejegyzés »

Esőcseppek( 2)

Angyalok, ha szomorkodnak,  fenn az égen, ott a magasban,  bús szemük  sötét felhőkből,  fekete könnyel telik meg.  Fekete esőkönnyeket sírnak.  Felhő szemükből esőkönnyek folynak,  s

Teljes bejegyzés »

Jézus megkoronázása

Edit Szabó : Jézus megkoronázása Harminc ezüstpénz Júdásnak jutalma, Utolsó vacsorán Jézust elfogatta. Jeruzsálem bírósága bűnét nem ítélte, Ám de túl erős volt hatalom hűsége.

Teljes bejegyzés »

Robin Hódoknak

Robin hódoknak Vannak dolgok a világon, megértem de értelmét nem látom, munka nélkül megélni jó. De mi lesz, ha elmegy a hajó? Nem lehet mindenki

Teljes bejegyzés »