Teljesítem

Teljesítem azt ami lehetetlen,
Eddig azt gondoltam nem lehet,
Kezem semmit nem tehet,
Mindent lehet amit akarok,
Magamnak önbizalmat adok,
Teljesítem a feladatot,
Mely sokszor nehéz,
Megoldom és kész,
Bárhogy lesz megcsinálom,
Ahogy teljesítem,
Már nem marad álom,
Elérem mert küzdök,
Legyen bármekkora akadály,
Teljesítem mi reám vár,
Kitartásom nem hátrál,
Kérésedre is figyelek,
Teljesítem ha lehet,
Céljaim voltak, vannak, lesznek,
Ezek nélkül minden csak álom,
Hiába is lennék e világon.

2020. Június.  2.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Virágok,állatok,emberek

Edit Szabó : Virágok,állatok,emberek „Aprócska házban, völgy ölén „, ölében cicával itt éldegél anyóka a mesebeli házban, körötte virágok pompáznak, gyönyörködik saját világában. Körben az

Teljes bejegyzés »

Megkerülni a napot

Ma van a szülinapom, Ami azt jelenti, Hogy már húszonkét alkalmam volt Megkerülni a napot, Ami azért nem semmi! Ez a vers az ajándékom magamnak

Teljes bejegyzés »

Csak, hogy gyere!

Gyere,kérlek kedvesem, Ülj ide, hadd beszéljek veled! Nem kell megijedned, Csak ülj le s add a két kezed! Had nézzem meg két szemed, Hagyd, hogy

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Halotti tor

Rózsa Iván: Halotti tor „Kit feszítsünk ma keresztre? Hol egy újabb, szent ember?!” „Együk aztán magunk degeszre! A nép lázadni úgysem mer…” Budakalász, 2024. július

Teljes bejegyzés »