Életünk Állomásai

Utólag jövünk rá,
Rossz helyen voltunk,
Rosszba bíztunk, kapaszkodtunk,
Mert nem tudtuk előre,
Vajon jó lesz e amit teszünk,
Utólag jövünk rá…
A hibára mit elkövetünk,
Aztán pedig szenvedünk,
Ostromoljuk magunkat,
Pedig nem tudjuk az utunkat,
Utólag jövünk rá…..
Másképpen kellett volna dönteni,
Más irányba kellett volna menni,
Csupán csak maguknak megfelelni,
A szeget máshová kellett volna verni,
Rossz döntéseket nem könnyű cipelni,
Utólag jövünk rá…
Mindenre amit teszünk,
Lehet hogy nincsen helyén az eszünk?
Sok minden múlik azon hogyan döntünk,
Késő mire rájövünk,
Sok minden másképpen lehetett volna,
Ha az egónk közbe nem szólna.

2020. Július. 1.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A Határ- szikla átka

A Határ -szikla átka   Éhes, vad Énekes rohant a sárban,Szennyet dobált a digitális lázban,Úgy üvöltött az internetes éjben,Mint ki megfagy a magányos sötétben.Tépte a

Teljes bejegyzés »

Fénypontok

Ragyognak éjjel. Ragyognak nappal. Hangjegyekkel gyógyítanak.   Égő dallamok Ritmusa gyullad. Akkordok tánca fullaszt.   Metálos fénypontok. Füstölő hangszerek. Szétáramló zene.   Nyári éjszakán felébresztik

Teljes bejegyzés »

A leghűségesebb barát

Vannak napok, mikor létezni is oly nehéz, Csendben ülsz, merengsz, szemed csak a távolba néz. Nem kellenek már szavak, fájna megszólalni, Lelked csendben, reméled ez

Teljes bejegyzés »

Tavaszi önarckép

Jambusaim bús bódulatával ringatom álomnyárba magam; messzimocorgó vágya vigasztal – szürcsölöm ízét ájtatosan.   Fogvacogó köd jégpizsamáját ölti magára márciusom; csalfa csodával szittya kavalkád kedvem

Teljes bejegyzés »

Önarckép

Nukleon vagyok. Proton, neutron. Csepp anyagcsomó a végtelenben. Lám, parányi fénybe burkolódzom, hadd maradjak árva, észrevétlen.   Nyughatatlan ős erők sodornak vágyak, álmok, ösztönök terében;

Teljes bejegyzés »

Bemutatkozom, mint költő

Kisiskolás korom óta, amióta csak megtanítottak a betűvetésre, próbálkoztam versírással – mint szinte mindenki más. Én azonban mindig is azt éreztem, hogy számomra ez nem

Teljes bejegyzés »