Jutalomcsont

Kis város, kis rendőrőrs, kisbeosztású rendőr, hatalmas Egó.

Családunk többsége nem szimpatizál az Egóval, de ezt semmiért el nem árulnánk neki.

Nyári hőség, punnyadnak a növények, aki teheti vízparton hűsöl. Az utcánk szinte üres.

Kitárva az őrs ajtaja, kapuja. Ilyen melegben még az Egó is legszívesebben szenderegne egyet az ütött-kopott íróasztal mögött. Nem teheti, ügyeletben van.

Unalmában teszeget a szunnyadó akták között, mikor besurran egy huncut kis tacskó a kitárt ajtón. Kedves gombszeme felméri a terepet, majd az íróasztal alatti két lábat veszi célba. Hátsó láb felemel, gyors csurrantás és mint aki tudja, hogy fontos ember volt a célpont, sebesen kitrappol.

Mire az Egó megérzi, hogy valami meleg csurog a cipőjébe, már csak a vidáman trappoló és a farkával tikk-takkoló kutyahátsót látja. Futna utána, de a cuppogó cipő kicsit hátráltatja, no meg a hőség is lelassítja.

Ui.: Az öcsém még aznap délután arc rándulás nélkül hallgatja végig az Egó dühös ígérgetését, hogy csak egyszer kapja a kezébe azt a kis sz@….házit, no meg a gazdáját!

 

Egy hatalmas csülök csont és egy meleg simogatás a buksira. A kicsi tacskó nem érti, ma este miért e bőség. Már rég elfelejtette hol járt kora délután!

Az öcsém nem felejtette el.

G. Nagy Éva
Author: G. Nagy Éva

G. Nagy Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Mint tudjuk az életünk útján mindig változunk. Jelenleg ez vagyok én, röviden:"Nagymamaként, mégis teljes vitalitással élem az életem. Erőm a tengerrel mérhető, a jövőbe vetett hitem óceánnyi, szeretetem végtelen. Egy 10 éves Csillagszemű, egy 7 éves Kópé, egy 5 éves Pillangó és egy 2 éves Babszem a szemem fénye. Nyugdíjasként, az életemmel és a világgal kibékülve élem napjaimat, szintén nyugdíjas, - de nem öreg - férjemmel. Lányom, fiam szerető társukkal már befutottak a karrier útján. Messze élnek tőlünk, de a távolság legyőzhető. Nagymamaként 10 éve építgetem én is a magam nagymamai-karrierjét, ami ugye sosem késő. Még csak 5 éve, hogy a Teremtő elkezdett rám felfigyelni, és hogy legyen mivel megajándékozni az unokáimat, küldi a meséket, verseket. Nekem csak le kell írnom."

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tél a pusztán

Végtelen pusztán csak a csend járna, ha a szél süvöltve nem pásztázna. Cifrázza vígan a hótakarót, beborítaná az arra járót.   A buckákat bőszen szaporítja,

Teljes bejegyzés »

Szótlanul

Ágyad mellett tűzben ülve, figyelek színevesztett szemedre. A léttel csatákat űzve, nincs már kedves hangodnak ereje.   A szó így nem jár be csöndbe, én

Teljes bejegyzés »

Szerep

  Játszunk a színpadon, vázolva a szépet, mutatjuk e képet, mit élvez a képzet. Eközben a lelkiismeret meggyötör, valós éned nem ábrándokat eszközöl.   Olykor

Teljes bejegyzés »

Reménytelenség

Színe szürkül, közérzete romlott, kedve kisiklott, az erő kopott. Vajon mi okozhat újra gondot? A kórság ismét ostromba fogott?   Recsegnek a kórházi kerekek, előkerülnek

Teljes bejegyzés »

Pezsgés

Langyos fuvallat jelzi az ünnepet, lampionokat lenget örömében. fák koronái zizegnek csendesen. medence vize megcsillan a fényben.   A tósztot szájról szájra adogatják, koccintás hangja

Teljes bejegyzés »

Ölelés

Gyakorta imbolyog a létben a lélek, ványadttá lesz a test, borzongnak érzések. Kóbor gondolatok torz irányba lépnek, alacsonyan suhannak el a remények.   Fájdalmas tények

Teljes bejegyzés »