Az este Illata

Ahogy ölellek téged,
érzem az este illatát rajtad,
Magával ragad a gyengédség.
Nem zavar engem a sötétség.
Útba igazít a lámpa fénye,
Ahogy kezed fogom téged kísérve.
Az estének hangjai szólnak,
Nem tudok ellenállni illatodnak.
Mosolyog a hold ahogy minket néz,
Rabul ejt az estnek látványa,
Mely szívem is átjárja.
Találkozni veled a holdfényben,
Úgy várom hogy ajkam hozzád érjen,
A hold fény belőled ne kérjen.
Nekem add oda magad,
Csak ölelj az éjszaka alatt,
Miközben érintem ajkadat .
Szinte belénk ég e pillanat,
Mi uraljuk a sötétséget,
A vágy az ami éget bennünk,
Közben ő figyeli testünk,
Vajon mit is cselekszünk.
Nincsen hatással ránk,
Tehet ő bármit, mit sem számít,
Csupán az esernyő ázik.
Az eső nem taszít szét,
Idővel reggel váltja fel az estét.

2020. November. 9.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a mindent, de mi a semmiben hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »

Mozdulatlan küzdelem

Mozdulatlan küzdelem   A sors most megálljt parancsolt a testnek, hogy a lélek megértse: a legnagyobb harcokat olykor mozdulatlanul, a csendben vívják. De a kötések

Teljes bejegyzés »