Dallamok szárnyán

Ahogy beléptem a házba,
tárt karokkal várt engem.
Szinte hallottam a háznak szavait,
sehol sem láttam dallamoknak szárnyait
a falak visszakacsintottak reám.
Kacagások törtek ki belőlünk,
amint összejöttünk,
nem voltunk sokan de zengett a ház
Kacagtunk, daloltunk kandalló nézett ránk,
dobálta ránk a meleget,
Szinte ránk nevetett.
Némaságnak jele sem volt,
ajkunkról a mosoly szólt vissza,
Kártya súrolta kezünk,
megtörni nem lehetett a jó kedvünket.
Dalokat zendítve torkunkból,
lettünk énekes pacsirták,
az én hangom egy kissé hamis,
Ügyet sem vetve rá,
Megvolt a jó hangulat,
Vidám s boldog volt a társulat.
2021. Február 28.
Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hulló csillag

Magam is hulló csillag vagyok, talán itt-ott felragyogok, majd végleg a földre hullok. Néhány vers és próza marad, ezzel vigasztalom magam, de vaj’h lesz-e, mi

Teljes bejegyzés »

Ajándék

Hangos novellaként meghallgatható: Ajándék   A házra csend borult. Fájdalmas csend. Odabent, már nem repkednek a szavak. Zalán a kanapén üldögél, karjait összefonja. Úgy ráncolja

Teljes bejegyzés »

Házimanók

Szervusztok gyerekek! Elmesélek nektek Egy történetet, Ami nem is olyan régen történhetett…   Biztos te is hallottál már a házimanókról…   A kócmanó, aki összetúrja

Teljes bejegyzés »

Intervallum órái

Gombóc a torkainkban, s csak cipők koppanása egy-egy autó, villamos vár felszállókra következő megállóig a séta mélázás, téma egy kósza falmászás fáztam, s fáztál tőlem

Teljes bejegyzés »