A harmadik hónap végén
Vízre szálltam végre
Betegség és munka
Hajtott csöndesebb habokra.
Lenge tavasz hívott,
Csókok nyoma űzött
És ha nem láthatlak téged
Kit megjelölt ajkam
Messze messze ússzak.
A száraz nádas még csöndben
Hajóm siklott fényben
Engeszetlni képet
Égő nyomom miatt küldtem.
Nyakad íze helyét
Kósolt bőröd pírját
Mit szégyen billognak véltek…
De te sem láttál mást,
Fótón egy másik fát…
Pedig nem borostyán verte
Nyárfa miatt küldtem
Kit létrának használt
Egy sullyával sujtó suhanc.
Másikat láttam meg…
Odvas törzse egy seb.
Haldoklót talált a tavasz?
De micsoda búcsú,
Micsoda búcsú ez!
Mások ezt máshogy élik meg
Kicsiket kacagva
Nagyokat örömmel
Véneket könnyel könnyeznek.
Nem így a vén fűzfa!
Nem így e vén fűzfa!
Könnyű vesszőkkel újult meg.
Zöldellő gallyakkal.
Virágzó ágakkal.
Tözsre tátongó nagy nagy seb.
Ne sitatsd mégsem te.
Nem a félsz uralja,
Három nemzedék önmaga!
Zöldet hajt, hogy éljen,
Virág, szerelmének.
Maghozó parancsra készen
Halni, hogyan félhet?
Inkább nektárt érlel.
Lehetnénk mi is íly fűzek!
Három nemzedékes
Nem enyésző bátrak.
Lehetnénk mi is íly fűzek!
Nemzedéket látók,
Odvakon okulók,
Ifjaknak életet adók,
Szerelemnek élők,
Haláltól nem félők!
Legyünk hát mind ilyenek!
Ne röstelj vén szívet,
Tavaszt bennem szeress,
Fogjunk ki sorsunkon ketten!
Márciusnak végén
Utaktól elzárva
Karantén helyett, te hozzád
S te pedig énhozzám
Fűzfa példán találj!
Három nemzedéket egyben
Korhadó törzseken
Levél-virág ágat
Három nemzedéket ketten…
S. F.
2020.03.29.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július