Ó ez nem az a sivatag
Hol csikorog a kő a talp alatt
Néma vidék ez.
Még csak nem is az a tenger
Hol a szél kerget.
Más, nagyon más e táj.
Lehetne akár az űr.
Nem járja hang. De fény sem.
Minden világok
Legsötétebbike jutott neked:
A magány csöndje ez.
A világok között létező csönd.
A Kegyes hazugságok síkja,
A néma haugságok tengere
Eltűnt. A fekete űr üressége
Mostanra szintén a múlté.
Ám nincs semmi helyette.
Ez a Nincs, nem puszta tagadás.
Nem a testek közti tér.
A néma hiányod csöndje ez.
2019. november
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
