Hegyek között

Hegyek között

(Egy erdélyi út emlékére)

Jártam a Tündérkertben,
S nem jöttem haza –
A testem igen,
De lelkem ottmaradt.

Tündérek ejtették fogva
Hegycsúcsok között,
Árnyas völgyek mélyén
Varázslat kötözött.

Dalt daloltak nekem:
Elégette szívem.
Testvérek vagyunk mi –
S bocsánatuk kérem…

Sokan voltunk itthon,
Ők pedig kevesen,
Elnyomásban élve
Letarolt kertekben.

Steril világunkban
Műanyag istenek,
A Tündérkert fényét
Tőlünk elvettétek.

De megtaláltam őket
Fenyvesek árnyában,
Havasi gyopárból
Készült koronában.

Elrabolták lelkem:
Örökre ott maradt.
Árnyas völgyek mélyén
Zengi a dalukat.

Elek Andrea
Author: Elek Andrea

Elek Andrea az Irodalmi Rádió szerzője. Egerben születtem 1984-ben, majd a középiskola elvégzése után Debrecenbe mentem tanulni. A diploma megszerzése után ismét Egerben kerestem, és hosszú idő után találtam is állást egy kollégium nevelőtanáraként, majd gyermekem születése és a válásom után online szerkesztőként új munkahelyet választottam. Már 11-12 éves koromban verseket írtam, bár ezek nem bírnak különösebb irodalmi értékkel, inkább csak érzelemkifejezésre voltak jók. Ezt akkoriban nem tudtam még, és ezért nagyon rosszul esett, amikor az egyik tanáromtól megkaptam a kritikát, hogy nincs titok a verseimben. Egyetem alatt jöttem rá, hogy mit is értett ez alatt, ekkor felhagytam az írással és inkább olvastam sokat, ami egyébként kellett is magyar nyelv és irodalom szakon. Akkor kezdtem újra az írással foglalkozni, amikor az első munkahelyemre bekerültem, és olyanokkal ismerkedtem meg, akik nem tartották nevetségesnek a fantasy és sci-fi iránti érdeklődésemet. Ez új lendületet adott, bár a versek helyett inkább a próza felé fordultam ekkor elsősorban, és megszületett a Fogadó a Régi Emlékekhez című novellám. Ezek után sorban jött a többi, és 2015-ben magánkiadásban két novelláskötetem is megjelent, a Mítoszok és Legendák könyve, ami inkább fantasy témájú novellákat tartalmaz, és a Fekete akkordok, ami pedig a sci-fi, illetve a mágikus realizmus felé hajlik....

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Névnapi köszöntő

Névnapi köszöntő Egyed-Husti Boglárka Boldog névnapot-kezdhetném így is. Igen kezdhetném így is, de ez túl egyszerű lenne, hiszen 27 éve lassan nem is beszéltünk egymással.

Teljes bejegyzés »

REGGELI IDILL

(Még élek!) Hosszú idő óta első alkalom, ma fájdalom mentes lett a hajnalom! Moccanni sem mertem, attól tartottam, nagymamám mondása igazolódik: „ Örülj, amíg reggel

Teljes bejegyzés »

Piros ruhás Mikulás

Edit Szabó : Piros ruhás Mikulás Piros ruhás Mikulás, régen hoztál egy csodát, hogy milyen volt a ruhád? ki emlékszik rá most már? Bölcsőben a

Teljes bejegyzés »

Valahol

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »