Emberek nélkül

Hová lettek az emberek
Hiába keresek sehol sem lelek,
Csak rohanó dühöngő arcok.
Furcsa egyének, alakok,
Van e még EMBER e világban ?
Vagy elvesztek mind a pánikban?
Keserű sors melyben vagyunk,
Mindennap citromba harapunk.
Savanyú lett a világunk,
Magunkért sokszor kiállunk,
Harcolunk a semmiért.
Értelmetlen dolgokért,
Mitől nem lesz semmivel sem jobb,
De dől belőlünk a gőg,
Egyik másik lény arcunkba köp.
A barátság távolban jár,
Csupán néhány helyen bujkál,
Így hogy akarunk bármit elérni?
Minden lépéstől félni kell,
Hogy mikor, s hol ragad el,
a gyűlölet karja,
Jobb ha maradok saját magam rabja.
Így magamnak ártok,
Vagy teszek jót,
De megőrzöm az emberi méltóságom,
Mely oly kevés van e világon.
2021. Március. 11.
Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kovács Gergely: Elmúlás

Tevékeny napra ébredt az erdő, Ez az időszak, a lombot elvesztő, Nyárbúcsúztató, hűvös őszi idő, Barnul a falevél, szárad, esendő. Nem különleges, rendkívüli esemény, Csak

Teljes bejegyzés »

Az ősz szerelmese

Ködruháját levetkőzve napsütésben tündöklő, mint oltár előtt a vőlegény oly csodàs az ősz elő. Sudár magas lombos fákon szineződő levelek, őszi szellő fújásától egymás után

Teljes bejegyzés »

Ez még jár nekünk

Egy utolsó tangó az még jár nekünk. Táncoljuk még el, azután elmegyünk. Kezdődjön a zene fogd át a derekam. Érezzük a ritmust, a lábunkban benne

Teljes bejegyzés »

Idegenek a kórházban

Idegenek a kórházban Kellemesen meleg , őszi délelőttnek indult. Nagy volt a sürgés-forgás az onkológiai intézetben , szokásos hét eleji bolondokháza.Folytak a kezelések , vizsgálatok

Teljes bejegyzés »