Rózsa Iván: A végtelenben

Rózsa Iván: A végtelenben

A végtelenben nincs olyan, hogy kétséges.
A végtelenben még a végtelen is lehetséges.
A végtelenben minden bizonyos, minden végtelen.
A végtelenben könnyedén átnézel az életen.

Budakalász, 2021. április 23.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Bennem élsz Anyukám

Még hallom a lépted álmaim mélyén, még látom a mosolyod pirkadatkor. Nem fogtam elégszer a kezed, Anyám, visszahoznám a múltat számtalanszor. Eltelnek a napok a

Teljes bejegyzés »

Egyedül lépek

Egyedül lépek Nem bántok mást, nem bánt senki, csend ölel át, nem kell félni. Nincs, aki mellettem ébred, nincs titok, így baj se érhet. Nem

Teljes bejegyzés »

Gödrö

Gödrö   Fertye befce, hujo pirinty Menve henceg, hiú kicsit Légte fesdeg, arta hébej Fénye beteg, arca rémes   Tuptra guzno sepernye firten Fura muksó

Teljes bejegyzés »

Sziportya

Sziportya   Biggyenő botorka szuttyogó mandrócska, fecser löcsögés. Plattyan fásin cuccano fotyelre. Repcsen a pityerke, grumlija retye Csicser a kalimpa, pintyő talipa. Vartyogó poetra, blablabla

Teljes bejegyzés »

Szabadon

Szabadon   Lobogsz, lebbensz fel, fel az égre. Fáklya lettél, mely felperzsel végre. Kergetőzöl fecskeként a hajnali fénnyel.   Holdként született törhetetlen vágyad. Csillagok közé

Teljes bejegyzés »

Fájdalom

A fájdalom: alkoholista rokon, Csak én ismerem igazán Sajátomat, ki sajátos, Szerethető szeszkazán   Toxicitás felső fokon Végigkísér s végig kísért, Árt nekem: ez világos,

Teljes bejegyzés »