a fű habjai az én lányaim
egyetlen hely ahol a fény pihen
tobzódó villódzó hullámain
kavargó bársonyos illat üzen
tavaszi rét az én virágkertem
ostromlott és oldott színek selyme
győzelmes csókjait titkos nyelven
földsóhajú hévvel szeletelve
a fák ágai az én karjaim
tágra nyílott lelkem szívhúrjai
levelek ezrei postásaim
árnyat adó órák napszárnyai
a folyók az én halk barátaim
csobognak vallatnak hűségesen
rejtelem ábránd száll a habjain
sugallataira emlékezem
a hegy nekem a borszülő mámor
tanyája vadnak szelíd őznek
ki erre jár köveken is táncol
csúcsán sors távlatok elidőznek
szelek egek felhő csillag tenger
moszatok bogarak és állatok
világversenyt futunk az élettel
éjjel nappal varázs csodálatok
kaptunk mindent épít vagy elpusztít
kedvünkre sétál idő és szépség
életet ad táplál hűt melegít
csak a képzelet röptető lépték
kezembe adja a föld csiráját
élő világ forrása mindenhol
segít ha segítem virulását
testében bolygójövő zakatol
a természet mindenhol álomszép
gyönyörködhet tükrében az ember
tiszta szerelmével tündöklő kép
lelkem megfogva magához emel
Author: Fazekas Imre Pál
Fazekas Imre Pál (1930-2020) az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2012. cím birtokosa, posztumusz szépirodalmi életműdíjas költőnk. “Félve néztem szét a világban. Mit keresek én ott, ahol az ember fiának van anyja is apja is, és mégis teljesen árva. Talán ennek köszönhetem, hogy hamar szétnéztem a világban. Arra ösztönzött gyermekkorom óta, hogy írásba rejtsem a legszebb, legemberibb, legistenibb szót: SZERETLEK ÉLET! 1930. április 16-án Budapestem születtem. Apám kun, anyám jászsági. Már csecsemőként, kisgyermekként, később munkabíró fiatalként dobált a sors nagynénik, rokonok, nagyszülők között. Amíg felnőttem, 10-15 helyen szerte az országban, szinte minden nyelvjárási területen rám rakták az élet jó, jobb, keserűbb alapjait. Életem végéig hiányzik azonban az anyai szeretet, az apai intelem. Ezt azok tudják csak, akiket életükben nagyon sokszor megrázott a tiszta, az igaz érzelemhiány. Engem nagyon sokáig kísért. Édeseknek, mostoháknak rövid időre kellettem. Eriggy-csináld te büdös kölyök! Soha semmire nem becsültek. Egyik helyen a földön való gazdálkodást (szánts, vess, kaszálj, kapálj), a másik helyen hentes, mészáros, kocsma, szatócs munkát űztem hajnaloktól késő éjszakákig. A mostohák űzve-hajtva kiélték magukat rajtam. Tanulmányaimban erősen gátoltak. Úgy 17 éves lehettem, amikor végső búcsút mondtam a rokoni „szülői házaknak”. Előbb alkalmi munkákból éltem, majd beálltam egy nagykereskedőhöz inasnak, ahol végre volt jóllakásig mit ennem,...