Rózsa Iván: Fenevadak és áldozataik
A született fenevadak mindig tudják, hogy mit akarnak, áldozataik kevésbé… Utóbbiak főképp ezért is válnak áldozatokká. A fenevad először becserkészi a kiszemelt vadat, aztán megszerzi a zsákmányt. Ezután mindig újabb zsákmányra vágyik, ha egyre több zsákmányra tett szert. Meg is akarja tartani ezt a helyzetet. Bármi áron…
Áldozata eleve hendikeppel született. Helyes állat az antilop, de mi esélye van például egy gepárddal szemben? Legfeljebb annyi, hogy menekül, amíg rá nem kerül a sor. Előbb vagy utóbb… Egy áldozatnak a vérszag nem jelent semmit. Inkább megrettenti a kis pacifistát…
„Vérszagra gyűl az éji vad…” – a fenevad! Ő, ha egyszer megérzi a vér ízét, állandóan ízlelni akarja. A kis vámpír… Sosem pirul el, nincs szégyenérzete, nem is fogja fel talán, hogy másnak árt, de azt tudja, mit akar. Benne van a vadászösztön, a zsákmányszerző ösztön. Nem tehet róla? Hisz ez a természete? Hisz ez az attribútuma?
A kafferbivalyok a túlélésért összetartanak a Zambézi vidékén. Náluk nincs: divide et impera! Csak aki szélre kerül, lemarad, beteg vagy idős, válhat közülük áldozattá. A birkák viszont némán tűrik, hogy társaikat elragadja a farkas. Némán ropogtatják tovább a füvet. A baj akkor van igazán, ha pásztorok is elárulják az ügyet, a bárányok ügyét. A pásztor a birkák védelmére esküdött fel, és közben kollaborál a farkassal. Ki is taszítja az ilyen hamis pásztorokat magából a pásztorvilág. Főképpen a főpásztor, a pásztorok pásztora.
Farkasnak farkasa, fenevadnak fenevadja. Könnyen döntenek, nem variálják túl a helyzetet. Ha zsákmányt észlelnek, megszerzik. Nincs bennük erkölcsi aggály. De bőrüket egyszer talán kicserzik. Aztán mutogatják. Mondjuk, egy vadászati világkiállításon.
Mert legfőbb fenevad az emberbőrbe bújt állat! A báránybőrbe bújt farkas! Ki véletlen akkor árulja el szándékait, mikor farkas vigyorra torzul a pofája. Ezt a vigyort nem tudja legyűrni, leplezni. Ezt a cinikus, lenéző, gúnyos, pofonfát rázó farkas vigyort! Ez a született fenevad…
Fenevadnak születni – nem érdem, nem hátrány; ez adottság. A rabszolgákat is többnyire saját törzsfőnökük adta el a fehér embernek. Fenevadak pedig mindig is voltak, és lesznek! Csak minket hagyjanak békén, kik sem fenevadaknak, sem áldozatoknak nem születtünk! A nem-birkák, nem-fenevadak nevében tehát össze kellene tartanunk nekünk is, akár a kafferbivalyok a Zambézi vidékén. Az állatok nem hülyék; sőt, néha okosabbak az embereknél. Tanulhatunk tőlük!
Budakalász, 2021. június 5-6.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
