csak álltál ott velem szemben
de én hozzád sem érhettem
karomat nyújtottam feléd
s vettem tested üzenetét
ne gyere közel, nem szabad
távolról iszom szavadat
csak távolról öllelek át
és várom végre a csodát
mily kegyetlen ez az élet
itt vagyok, köszöntenélek
negyvenöt éve születtél
nekem mindent jelentettél
s csak állunk itt a kapuban
mindketten bénító maszkban
szólni nem tudunk, néma szánk
csak integetés… ez vár ránk
ajándék… érintés nélkül
levegőbe puszi… végül
de mind a ketten jól tudjuk
lélekben kezünket fogjuk
Author: Takács Mária
Takács Mária az Irodalmi Rádió szerzője.1955. január 4-én születtem, Budapesten.Mindig mosolygó, romantikus, háromszoros nagymama vagyok, aki lelkiekben még mindig a gyermekkorát éli.Édesapámat nagyon korán elvesztettem, hiánya a mai napig elkísért. De hiszem és vallom, hogy mindig lehet jobb, és jobb akkor is, ha néha-néha mély gödörben érezzük magunkat.Verseim alapjául az élet, a család, a szerelem, a természet, a társadalmi, szociális helyzetek és olyan megtörtént esetek szolgálnak, amelyekből valamilyen tanulság mindig levonható.Hiszek abban, hogy a mosoly az élet angyala, vele minden szebbé varázsolható.Fiatal koromban nagyon sok verset írtam, és egy hosszú szünet után ezt a hobbimat a nyugdíjba vonulásomkor újraélesztettem.Mindent szeretek kipróbálni, próbálkozásaim között szonettek, haikuk, tankák, apevák stb. is fellelhetők.Mostanában gyerekdalok írására adtam a fejem, egy kedvenc zenekarom felkérésére.Izgatottan nézek az első lemez megjelenése elé.A szomorú és komoly témájú verseken kívül szeretem a humoros írásokat. Életelemem a humor. Ahogy Louis Zamperini mondta: „A háború komoly dolog. Az élet is az. A nevetés segít átvészelni mindkettőt.”