Szívedet keresem

Keresem a dobbanását,
nem hallom,
Most messze van,
Szívem egyedül,
küzdelem nélkül.
Nyugodt marad,
nincsen oka pánikra,
Különös érzés hatalmában,
Szívednek kulcsát,
keresni sem kell,
eltetted már máshova.
Nincs már szükségem rá,
ki, be járhatok rajta,
leomlott a fal,
nem romboltam le,
apránként ledőlt.
Ahogy ébredt fel a bizalom,
Integettek egymásnak,
Ahogy találkoztak.
Szavakkal ismerték fel egymást,
mintha már régóta,
egymásé lettek volna.
Egy szívdobbanás,
Szóváltás,
most már értelek.
Tudom a mosolyod,
mégsem vagyok foglyod.
Csak érzel engem,
Már hallom szavaidat.
2021. Április.
Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kakaós lepény

Kakaós lepény. Emlékek íze. Nagymamám sütőjében gyakorta elnéztem az üvegen át, ahogy a ruganyos és mégis omlós tészta lassan felemelkedik a tepsiben. A vaníliás cukor

Teljes bejegyzés »

Pista emlékére

Még négy éves sem voltam, amikor elmentél… Édesanyánk mesélte, hogy nagyon szerettél.   Könnyek között olvasom az emlékezéseket. Mindenki jót ír rólad, emberit, nemeset.  

Teljes bejegyzés »

Lélektakaró-2.rész

Próbált rájönni, hogy vajon mi „rondíthatott” bele a csendbe. Talán egy kóbor állat ugorhatott rá a sóderrakás tetejére dobált deszkákra? Ekkor már jó ideje az

Teljes bejegyzés »
Prózák
Barna Benedek

Szókaratés, a nagy filozófus tanácsot ad

A virágzó görög kereskedőváros, az oligarchák által irányított Miértlopolisz főterén, egy kiselejtezett hordóban élt a híres filozófus, Szókaratés. Messze földről jártak az öreg gondolkodóhoz az

Teljes bejegyzés »

Vukovári Panna | Dupla könyvbemutató

2023. november 27-én mutattuk be Vukovári Panna szerzőnk két új kötetét a Hadik Kávéházban. Örömünkre zsúfolásig megtelt az előadóterem, ahol a családtagok, barátok mellett szép

Teljes bejegyzés »

A konyhafőnök ajánlata

Kora délután volt. A rendezvényt öt órára hirdették meg, de sokan már négytől ott toporogtak, amikor kinyitották a különterem ajtaját. Az előtéri megőrzőbe értékes bundák

Teljes bejegyzés »