Szeretni kell

Szeretni kell

Ahogy kitekintek a Balatonra ablakomból
Az Aranyhíd kápráztatja fáradt szememet
Szinte kívánkozom Tihanyba átsétálni rajta
Hullámok taraján kísérje utam vitorlások hada

A Földön a természet úgy van megalkotva
A két különnemű lény egymást elkápráztassa
A test törvényei,s a lélek közös harmóniája
Együttesen az élet folytonosságát biztosítja

Szeretni kell, szeretni, ez Isten örök parancsa
A szerelem egyedül az ember kitüntetett kiváltsága
Vigyázz könnyen utolérhet a szerelem vihara
A húség egyedül a megtartásának biztosítéka

Egész életünk mindhalálig a szeretetre épül
Ha minden ember, nemzet e szerint értékel Megvalósulhat minden békés álmunk
Amit vár valamennyiünktől Krisztus királyunk

A szeretet szárnyakat ad s örökre felszabadít
A tihanyi visszhang zengi örök himnuszát
Az angyalok örömükben kinyitják az ég kapuját
Együtt énekelhetjük velük a szeretet örömódáját

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
A. J. Vale

A kastély

– Mindjárt itt van Halloween, csináljunk valami különlegeset! – lelkendezett Linda barátnőm a telefonban. – Kicsit félek a különleges ötleteidtől – próbáltam óvatosan fogalmazni, nehogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba. Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a

Teljes bejegyzés »

Elfojtott érzelmek

Elfojtott érzelmek Nagy volt az öröm a családban: szinte egyszerre szült a két nővér, az egyik kislányt, a másik kisfiút. A kisvárosban akkoriban még nem

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. nov. 5.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a posztban összegezzük elmúlt havi munkánk eredményeit. Készülnek új könyvek, vannak új hanganyagok, voltak és lesznek rendezvények is, de ami most a

Teljes bejegyzés »

Látomező

Kék tornacipőjének fűzőjén apró, fekete hangya masírozott kitartóan. Fürgén haladt a fehér cipőpertlin. Amikor a masnihoz ért, kicsit megtorpant. Úgy tűnt, gondolkodóba esett, vajon folytassa-e

Teljes bejegyzés »