Rózsa Iván: Szereptévesztés, avagy egyszer minden(ki) a helyére kerül…
Ki a kisökör?
Át lehet írni a latin mondást – quod licet Iovi, non licet bovi!, vagyis: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! – valahogy így: quod licet Iovi, non licet ovi…
Kultúra, az nincs
Kultúrája van a lopásnak is, és pusztán a vagyonától nem lesz valaki még kulturált. Van, akibe kár, hiába ömlik a pénz… És nem szabad ilyen rövid idő alatt meggazdagodni; adni kell a látszatra is. Ne gondolja senki, hogy bármit megtehet! Ha a strandon pisilned kell, menj ki a nyilvános vécére, és ne vizelj a trambulinról a medencébe!
Bunkók világa
A bunkóknak egy ideig óriási az önbizalma, nincsen bennük semmi kétely, semmi „ha”. Kár is vitatkozni velük; felesleges időtöltés. Ha viszont még a látszatra sem adnak; lopnak, csalnak, hazudnak, harácsolnak; akkor, amint lehet, felelősségre kell vonni őket!
Nemzeti burzsoázia
„Nekünk az a jó, meg Magyarországnak is, ha erősödik a nemzeti burzsoázia!” – hülyítik még mindig az embereket. Igen, a tényleg nemzeti érzelmű üzletemberek szívükön viselik a hazájuk sorsát. Most segíthetnének nálunk is, ha lennének ilyenek, a saját és nem az adófizetők pénztárcájába nyúlva: például a Velencei-tavon! De erre állítólag nincs most pénz. Pedig hülyeségekre, presztízs beruházásokra, vadászati világkiállításra, ünnepi tűzijátékra több pénz megy el. Salma Hayek férje, Francois Pinault százmillió eurót ajánlott fel a Notre-Dame felújítására. Ezek szerint mégsem halódik annyira a Nyugat és Franciaország, van még nemzeti érzés gazdag nyugati emberekben is. No, meg Salma Hayekék szeretik Párizst, esküvőjük is a Notre-Dame közelében volt: 2009. február 14-én, Valentin napon. A hatodik kerületi városháza is a Pinault család ingatlana, ahol franciául mondták ki az igent… Jó, mondhatjuk, Pinault milliárdos, megteheti, hogy segít. De mi van a mi milliárdosainkkal? Ők nem tehetnék meg?! A nemzet hentesének vagy jachtosának is csak van valamilyen élménye a Velencei-tóval kapcsolatban; ha más nem, hát fürödtek benne. Lehet most hát segíteni, hogy újra lehessen benne fürödni!
„Ál”
Hazugságokra épül, „ál” most itt már minden… Ál-idol, ál-nemzetvezető, ál-keresztény, ál-nemzeti, „kutyulék” ideológia – minden az üzlet kedvéért felvett termékké, eladandó áruvá vált. Ami nem „ál”; az a lopás. Tényleg lopnak, mégpedig szemérmetlenül!
Szereptévesztés
A saját szavaival: „kultúra nélküli” közegből jött, rossz gyermekkorú, durcás kisfiú játssza most a hőst; pedig magas posztja ellenére sem lett felnőtt, nem lett „nagyember”. Ugyanolyan frusztrált kisfiú maradt, aki játékszerének tekinti az országot. Vegyük el tőle, és náspángoljuk el!
Rendet!
Rendért kiált az ország! Igazi és nem ál-rendért. Aki eddig gerjesztett ellentéteket, aztán mindig fellépett jóságos, ám szigorú rendcsinálóként, maga a legfőbb felelős a káoszért. Mert a látszólagos nyugalom felszíne alatt izzik a parázs, egyetlen problémát sem oldott meg a vezetés, csak a szőnyeg alá söpörte azokat. Mert a hatalmasságoktól, a munka elvesztésétől való félelem önmagában még nem rendező elv. Ez nem rend! Igenis káosz van, főleg a fejekben, mert értékválságban szenvednek, nem tudnak és nem is akarnak az emberek – tisztelet a kivételeknek – különbséget tenni jó és rossz között. Ebben főképp az elmúlt háromnegyed-század politikai gyakorlata a ludas. A hatalom mindig hamis kompromisszumot kötött a tömegekkel. Kádár hagyta kicsit a kisembert is lopni, így is gyarapodott, cserében ne lázadjon! Ovi úgymond megvéd a migránsoktól, a homokosoktól; ám ne keress tőle más alternatívát! A kívülről ránk erőltetett Rákosi-rendszer annyira nyilvánvalóan őrült volt, hogy az emberek rögtön átláttak a szitán; vagyis tudták, hogy elmebeteg a vezetőjük, és fel is lázadtak ellene. Most kicsit bonyolultabb a helyzet – no, most is elmebeteg „vezeti” az országot, de még mindig sok híve van. És igazi híve is, nem csak talpnyalója. Ezeket az agymosottakat kellene hitükben megrengetni, bár reménytelennek tűnik olykor a feladat. Mi kell még nekik, mi történjen még ebben az országban, hogy belássák; tévedtek, átverték őket, rossz lóra tettek, nem ő az igazi?!
Vakok közt…
Egyszer régen leírtam és most idézem magamat: „Vakok közt félszemű a király, és megvakíttatja az igazán látókat, hogy meghosszabbíthassa uralmát!” Igen, ez zajlik most: tudatosan butítják a népet, mert akkor jobban lehet irányítani; helyesebben terelni, mint a birkákat a vágóhídra. Hangzatos jelszavakat pufogtatnak, és mögöttük nincsenek tettek. Ezért óriási a bűnük, mert minden értéket, eszmét kifordítanak, közönséges, sőt silány árucikké züllesztenek, és csak eszközként használnak fel arra, hogy még többet kaparjanak maguknak. Aki nem harácsol, szemükben már nem is számít embernek. Istentelen, csaló gazemberek naponta többször veszik szájukra Isten nevét, és az Úr nevében lopnak, csalnak, hazudnak. És tulajdonképp gyilkolnak is. Mert már lassan népirtás az, ami nálunk zajlik. Minimum lakosságcserére törekvés. A lakosság krémje, szinte mind, kivándorolt, szinte csak a hülyék, meg a nagyon hazafiak maradtak itthon. Rajtuk röhögnek ők, ott fent, ál-hazafiak a legjobban: a becsületes embereket tartják ők leginkább balekoknak, netán hülyéknek… Mert maradtak, pedig el is mehettek volna.
Álomból valóság?
De egyszer minden(ki) a helyére kerül! Hülyék diliházba, és nem hatalomba; gazemberek-gengszterek sittre, és nem hatalomba. A becsületes emberek pedig újra közmegbecsülésnek örvendenek majd, mint régen, és nem őket tartják elmebetegnek… Ezt elérni: „jó mulatság, férfi munka” lesz!
Budakalász, 2021. augusztus 7-9.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...