Rózsa Iván: A Föld kiadó?

Rózsa Iván: A Föld kiadó?

Még nem háború, már nem béke:
Ez lesz az emberiség vége?!
Egy-két hülye kis senki miatt?!
Uram, küldd le újra hozzánk a Fiad!

Budakalász, 2021. augusztus 25., az Európa Kiadó:
Európa Kiadó című számát hallgatván…

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Reptér

Adél leparkolt a reptér elött. Alig talált helyet, a gondolatai folyton elkalandoztak, nehezen koncentrált a vezetésre. Még mindig hezitált, hogyan vonja kérdőre Ákost. Egyáltalán kérdőre

Teljes bejegyzés »

Árnyék a felhőkben

  Jack nadrágját porolgatva feltápászkodott és miután szeme hozzászokott a sötétséghez, óvatosan körülnézett. Egy temetőben ébredt. A tegnapi lövöldözés után nem csodálkozott volna, ha a

Teljes bejegyzés »

Füstbe szakadt szó

Hajnal hamván bomló könnyet suttogó hó üres nyom a vásznon álmokat eltipró   a tántorgó csendben csukva maradt ajtó elfulladó léptű csábító, te rontó –

Teljes bejegyzés »

Fáj

Tűk szurkálják a testet, a hallgatás most reszket. Kávém már csak hideg folt, falon túl a szél sikolt.   Betévedt egy fénypászma, elesett, kis ostoba…

Teljes bejegyzés »
Hírek
Zsoldos Árpád és Adrienn

Tollas-bundás irodalom – pályázati kiírás

Tollas-bundás irodalom az Irodalmi Rádió pályázata Lehetőség az Irodalmi Rádió 2026. évi állatokról szóló antológiájában való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is. Tudnivalók:

Teljes bejegyzés »

TRANSZ 80

Az egyetemi diszkó parkettjére Michael Jackson, Madonna nyomta az ütemet… a sötét kupola alól záporoztak a villogó fények. Nem álmatag hullás volt ez, hanem stroboszkóp-fehér

Teljes bejegyzés »