Május. Színek, fények, virágok. Tavaszi zsongás, lágyan permetező eső. Harmatos fűben baktatunk édesanyámmal, általános iskolai ballagásomra igyekszünk. Kezemben virágcsokor, anyu nyakában fényképezőgép.
Anyu fontos megbízatást teljesít. A ballagási ünnepség alatt, az iskola udvarán kell megörökítenie első nagy szerelmem, Buzás Feri alakját az utókornak. Meg persze engem is, ahogy a sorban masírozok, matrózblúzban, virággal.
Buzás Feri az osztály legszebb fiúja. Az osztályé, az iskoláé, az utcáé, a városé, az országé. Az egész világé. A világot jelenti nekem, mert szeretem, életre-halálra, az első szerelmet élő lány elsöprő magabiztosságával. Mi több, imádom, s szent meggyőződésem, hogy egyszer majd viszontszeret. Az a lehetőség meg sem fordul a fejemben, hogy sosem szeret viszont. Szerelemgőzben élem mindennapjaim.
– Az a magas, fekete hajú, szemüveges! – mutatok rá Ferire, válaszul anyu kérdésére, pontosan melyik fiút is kell lefényképeznie.
A várakozás bizsergető izgalmával foglalom el helyem az iskolaudvaron, s fújom teli tüdőből a Ballag már a vén diákot. Az igazgatónő búcsúztató szavai nemigen jutnak el a fülemig. Hátrapillantgatok, Ferit bámulom. Bal kezében a csokrát fogja, fehér inges-sötét öltönyös komolysága meg sem rezdül. Jobbjával leheletfinoman érinti az előtte álló lány vállát, mely váll még véletlenül sem az enyém, s e helyzet méltatlan voltán dohogok magamban kedvetlenül.
Az osztály megindul, körbe-körbe masírozunk a cserepesre kopott udvari betonon. Mikor végre eltávolodunk a tiszteletünkre felsorakozott tanári kartól, megint hátranézek, és mit látok? Színpompás, óriási pillangó száll le Feri orra hegyére. Feri megrázza a fejét, a pillangó nem tágít. Feri a csokrát nem engedheti el, leveszi hát kezét az előtte álló válláról, megszakítva az élőláncot, és elhessegeti a pillangót, mely bánatos szárnycsapásokkal lebben tova. Jót mosolygok magamban, remekbe szabott Feri és a pillangó-képsorozatot remélve anyu sűrű fényképezőgép-kattogtatásától.
Izgalomtól remegve veszem kezembe a fényképész szalonjában előhívatott fotókkal teli rózsás fényképalbumot, melyet drága jó anyukám üdvözült mosollyal nyújt át egy meleg, kora nyári alkonyatkor. Szélsebesen fellapozom, s rögvest el is sápadok. Vagy húsz képkockán szerepel a nyalka fekete fiú – csak épp nem Buzás Feri, hanem hasonlóképpen magas és fekete hajú padtársa és legjobb barátja, Takács Peti. Ugyanaz az öltöny, ugyanaz a vagány fekete keretes szemüveg, ámde orra hegyén hiába keresem a színes szárnyú pillangót.
Megsimítom anyukám kezét, halk köszönetet mondok fáradozásáért. Végtére is megtette, amire kértem. Megörökítette a magas, fekete, szemüveges fiút. Valamelyiket a kettő közül. Mindegy, melyiket. Hisz így is, úgy is csak kép, kétdimenziós.
Ifjúságom röpke pillanata elszállt lepkeszárnyon. Új májusok jöttek, új szerelmek, viszonzottak és viszonzatlanok. Most is rám talált a május, lassuló lépteim dobognak a vérszirmú pipacsmezőn. Ferire gondolok, eszembe jut, mi lett volna, ha… Egy párhuzamos univerzumban, a mátrixban, vagy a való világban – tudom is én, melyiket élem most –, együtt öregednénk meg, gyerekekkel, unokákkal. S még ha nem is léteznek párhuzamos univerzumok és mátrixok, a szerelem örök. Viszonzatlanul is.
Szellő lebbenti fel ősz fürtjeimet a homlokomról, ajkamon eltévedt ifjúi mosoly. Az égből, fodrozott szélű felhőkön át színpompás, óriási pillangó repül. Az orrom hegyére ül, vígan verdesi szárnyát.
Author: Bora Ildikó
Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek, aki nem vagyok, és a történeteim által lehetek az, aki valóban vagyok. Gyermekkoromtól kezdve gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később felfedeztem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, és máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. 2021 őszén csatlakoztam az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez, ez év novemberében jelent meg egy novellám (Lelki szemetes) az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. kötetében. Ettől kezdve az Irodalmi Rádió szinte valamennyi antológiájában olvashatók...
