Nem a legújabb divat szerinti, de azért még mindig mutatós, állapította meg a kezében tartott csinos női blúzról. A színe felderíti az arcot. Vajon hányféle árnyalata létezik a pirosnak? Tiszta piros, cinóberpiros, élénkpiros, lilás piros, meggypiros, paradicsom piros… Ez a piros egyikhez sem hasonlítható. A pipacs színébe hajló, de annál mélyebb, festőibb. Bujaság, szenvedély. Tűz és vér. Kezdet és vég.
Megsimította a lágy esésű muszlin-selyem anyagot, maga elé tartotta a szekrényajtó belsejére szerelt tükör előtt. Újra megérezte benne azt a mágikus vonzerőt, amellyel a város legdrágább butikjának kirakatüvegén keresztül láncolta magához hosszú évekkel ezelőtt.
Munka után gyakran megállt egy-két percre a kirakat előtt, szeme sarkából a bolt belső terét figyelve, hogy idejében el tudjon somfordálni, még mielőtt a bögyös, fekete hajú eladónő kinézne, s kötelességszerűen megkérdené tőle: „Segíthetek valamiben?”.
Hányszor, de hányszor maga elé képzelte, milyen dögösen simul a vállára és a keblére, szinte hallotta suhogni a fodrait. A dekoltázsa már önmagában is provokatív. Érezte, ahogy a selymes szálból szőtt, sejtelmesen áttetsző anyag simogatja a bőrét. Néha még munka közben is a selyemből szőtt álmok világába csöppent, de mindig felrezzent, valahányszor ajkán fölényes mosollyal, éppen átnyújtotta volna a vételárat a bögyös feketének.
Október ötödikén jött el a napja, amikor vágyának titkos tárgya végre az övé lehetett. Ahogy végzett az irodában – egész nap lótott-futott, ráadásképp a főnök még egy határidős pályázatot is a nyakába sózott –, meg sem állt a bankfiókig, ahol felvette a fizetését. Kiegészítette a lassan egy éve kuporgatott összeget a hiányzó pár ezer forinttal, s rohant a butikba. A blúz ott piroslott a műanyag, fej nélküli torzón. Zárás előtt pontosan öt perccel, lihegve lecövekelt a meglepett eladónő előtt, aki, más vásárló nem lévén, egy divatmagazint lapozgatott éppen.
– Mit adhatok? – tette a pultra a magazint.
– Azt ott… azt kérem!
A bögyös kelletlenül feltápászkodott, s a kirakathoz ballagott.
– Jókor jött, mert ez az utolsó darab – emelte le a blúzt a torzóról. – Azt hiszem, jó lesz a méret, de azért próbálja meg!
Kilépett a próbafülkéből, le sem vetette a blúzt – tökéletes volt a méret, mintha ráöntötték volna –, csak leszámolta a pénzt. Nyitott kabátban suhant végig az úton, remegő ujjaival simogatta a nyaka körül lágyan hullámzó fodrot, mintha még most sem merné elhinni, hogy ez a csoda végérvényesen és visszavonhatatlanul az övé lett. Színpompás kikelet nyílott lábai nyomán az őszi avarban, amerre csak lépdelt a száraz leveleket sodró októberi szélben. Szombat este pizzázni mentek a barátnőjével a szokott helyükre. Felöltötte a blúzt, bár erősen gondolkodott, nem lesz túl puccos a pizzériás környezethez? A tulaj, a nevető szemű Tomi, aki eddig észre sem vette, folyton az asztaluk körül sertepertélt. Maga vitte ki a Margaréta pizzájukat a felszolgáló helyett, s két csésze ínycsiklandóan gőzölgő olasz kapucsínót is letett eléjük a cég ajándékaként. Kellemesen elbeszélgettek, aztán a beszélgetésből randi lett, a randiból együtt járás, esküvő, két gyerek.
Sokáig mélázott, a távoli múltban ragadt tekintettel, aztán hirtelen felocsúdva, átbújtatta fején az izzadságfoltos pólót, s felpróbálta a blúzt. Mellben szűknek érezte, hiába, ha nem is hízott túl sokat, a szülésektől megasszonyosodott, megerősödött. Ha kijjebb varrja azt a két gombot, egyszerűen megoldódik a probléma. Megtört arca felderült, önbizalomtól sugárzott, ahogy belemosolygott a tükörbe.
Körbetekintett a hálószobában. A rózsafa ruhásszekrény avítt rézfogantyúján megcsillant a lebukó nap fénye. Egy franciaágy, egy nagyképernyős tévé, és nagyanyai öröksége, a rózsafa szekrény. Ennyi maradt a régi életéből. A csend, mint ragadós, sűrű szövésű pókháló lepte be a szobát. A gyerekzsivaj elnémult, Gáborka és Kati már elköltöztek a nagymamájukhoz, ő is hamarosan megy utánuk. Csak előbb még össze kell pakolnia a maradék holmit. Az imént gurította ki az ötödik, ruhaneműkkel és cipőkkel megrakott bőröndöt a bejárati ajtó elé.
Nagy, világos ablakok néztek az emeletről az udvarra. A virágágyásban hervadó őszirózsák fakult szirmukat hullajtva, megadón várták az elmúlást. Az ablakon át fojtogatóan áradt be a szürkület. Holnap jönnek a bútorszállítók, holnapután pedig – még a gondolatába is beleborzongott – lepecsételi az ingatlant a bírósági végrehajtó. Egy nagyméretű szemeteszsákba hajigálta Tomi, a férje alsógatyáit, zoknijait és más viseltes gönceit. Mindet hátrahagyta aznap, amikor csődöt jelentett, és Ciprusra szökött az egyik pincérnővel.
A családi kasszában maradt némi pénz, azt sikerült még idejében kimentenie. Van néhány ékszere, amit eladhat, a bútoroktól is megválik, kivéve a franciaágyat és a rózsafa szekrényt.
Karjára fektette a blúzt, gyengéd szeretettel, mint egy féltve őrzött ereklyét, vagy mint a gyerekeit kisbaba korukban. Az ágytakaróra terítette, összehajtogatta, majd betette az utolsó bőröndbe, s hangos kattanással rácsukta a fedelet. Eljött a vég, és vele egy új kezdet, egy új október. A bárba, ahol nemrégiben talált állást, mint pultos, rendszeresen járt egy fiatalember, akinek mindig volt hozzá egy jó szava. Magas, kisportolt, szőke. Tomi fekete hajú volt, sötét szemű. Épp itt az ideje esélyt adni a szőkéknek és kékszeműeknek. Csak fel kell vennie a blúzt. Pipacsok, szerelem, kikelet az őszben… és lám, mosolyogni is tud újra, végre! Lekapcsolta a villanyt a hálóban, és csendben betette maga mögött az ajtót.
Author: Bora Ildikó
Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek, aki nem vagyok, és a történeteim által lehetek az, aki valóban vagyok. Gyermekkoromtól kezdve gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később felfedeztem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, és máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. 2021 őszén csatlakoztam az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez, ez év novemberében jelent meg egy novellám (Lelki szemetes) az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. kötetében. Ettől kezdve az Irodalmi Rádió szinte valamennyi antológiájában olvashatók...
