Egyszer, régen, egy hatalmas erdő közepében élt egy favágó, leányával, Ellával. A leány szép és kedves volt, szerette az erdőt, gyakran sétált az ösvényeken. Egyszer hírt kaptak a városból, hogy a királyfi estélyt rendez és meghívja az összes eladósorban levő leányt, mert ott fogja kiválasztani a leendő menyasszonyát. Ella nagyon szeretett volna elmenni a mulatságra és találkozni a királyfival, de sajnos szegények voltak, mint a templom egere. Nem volt ünneplő ruhája, amiben elmehetett volna.
Szomorúan sétálgatott a fák között az erdei ösvényen.
– Még a fákat is gyönyörű ruhába öltöztette a természet! – sóhajtotta. Ekkor erős szél támadt és a faágakról úgy hulltak rá a ragyogó, zöld falevelek, mintha csak hóesésben állna. Rátapadtak Ella karjára, derekára, és lássatok csodát! Ott állt egy gyönyörűséges, zöld bársonyruhában, amit mintha ráöntöttek volna. Ella csodálkozva nézett végig magán, egyet-kettőt pördült, aztán boldogan hazaszaladt. Most már elmehetett a királyfi báljára.
Aznap este rengeteg ifjú hölgy gyűlt össze a királyi bálteremben. Mindannyian szebbnél-szebb ruhában voltak, de amikor Ella megjelent az erdő ajándékában, a zöld bársonyruhában, mindenkinek elállt a lélegzete. A királyfi azon nyomban felkérte táncolni és szinte egész este csak Ellával táncolt. Másnap reggel közölte a szüleivel, hogy Ellát fogja feleségül venni. A király és a királynő nem örültek a választásának, mert azt szerették volna, ha a királyfi egy előkelő és nemes leányt választ, de a királyfi hajthatatlan volt.
Telt-múlt az idő, és a királyi pár úgy döntött, hogy újabb bált rendeznek, hátha egy másik ifjú leány meghódítja a fiúk szívét.
Ella a szegény erdészházban ismét hírét vette a mulatságnak. Már beköszöntött az ősz, az erdő fái színes levelekbe öltöztek. A leány vágyakozva sétált az erdőben:
– Lám csak! Még ezeknek a szegény fáknak is aranyból van a ruhájuk! – sóhajtott egy juharfa alatt, amelynek ágai roskadoztak a sárga levelektől. Abban a percben szél kerekedett, és a fáról úgy kezdtek el potyogni az aranyló falevelek, mint a hópelyhek. Kavarogtak, keringtek a lány körül, majd rátapadtak, és gyönyörű, arany színű selyemruhává változtak. Így hát Ella elmehetett a bálba és újra találkozhatott a királyfival. Egész este együtt táncoltak és beszélgettek. De ó, jaj! Az idő hamar elröpült, és az estély végén el kellett válniuk egymástól. Ella hazament az erdőbe és nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna a kedves királyfira. A királyfi pedig nem tett le tervéről, hogy Ellát veszi feleségül. De a szülei nem akartak beleegyezni, így az ifjú búskomorságba esett.
Telt-múlt az idő, a fák ágairól már lehullottak a levelek, hűvös szelek jártak, megérkezett a tél. A király és a királyné nem tudták tovább nézni fiúk szomorúságát, újra bált rendeztek, amire Ellát is meghívták.
A leány már nagyon várta, hogy találkozzon a királyfival, kiment hát újra az erdőbe. Ott sétált a fák közt, melynek ágai kopaszon nyújtózkodtak az ég felé. Nem volt rajtuk falevél, az igaz, de vastag hótakaró ült az ágakon. A fák között szél támadt, felemelte az ágakról a hópihéket és mind Ella köré sodorta. Repültek, táncoltak a hópihék majd sorra rátapadtak Ella ruhájára. Kis idő múlva a leány ott állt az erdőben, szikrázó gyémántruhában.
Hamar elsietett a királyi palotába, ahol már javában táncoltak. Csak a királyfi ácsorgott búsan az ajtó mellett, de arcára rögtön mosoly költözött, amikor meglátta Ellát pompázatos ruhájában. Tüstént táncba vitte és egész este el sem engedte maga mellől. A bál végén pedig odakísérte Ellát a szüleihez:
– Csak ő lehet a feleségem, senki más! – mondta. A szülei látták, hogy a fiúk mennyire boldog Ellával, ezért áldásukat adták az ifjú párra. Hamarosan hatalmas lakodalmat csaptak és az esküvő után Ella apját kinevezték királyi főerdésznek. Az erdőt pedig – amely megajándékozta a leányt a különleges ruhákkal –, mindig nagy becsben tartották és gyakran sétáltak a fái alatt.
Author: Koncz Edit
Koncz Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Csak néhány éve kezdtem el meséket írni, mert azt éreztem, van bennem valami, amit meg kell osztanom másokkal is. Sokféle dolgot kipróbáltam, de végül az írásban találtam meg azt, ami boldoggá tesz. Azóta keresem a lehetőségeket, ahol megjelenhetek írásaimmal. Több alkalommal nyomtatásba került egy-egy mesém és online is jelen vagyok az egyik közösségi oldalon. Folyamatosan jelennek meg meséim a KORKÉP c. folyóiratban. Azt hiszem, lélekben mindig egy kicsit gyerek maradok. Szeretek rácsodálkozni az élet apró dolgaira. Meséimhez az ötleteket a körülöttem lévő világból merítem, leginkább a természetből. Az én esetemben teljesen igaz az, hogy: A téma a lábunk előtt hever, csak le kell hajolni érte! Egy apró virág, egy falevél, egy mókus vagy madár látványa gyakran meglódítja a képzelőerőm. De ha hallok egy érdekes szókapcsolatot, abból is születhet mese! A mesék segítenek nem elfelejteni, hogy bármi megtörténhet. Bármi lehetséges, ha hiszünk benne és teszünk érte. A mese maga a varázslat. Amikor egy gyermek mesét olvas, egy másik világ tárul fel előtte. Egy olyan hely, ahol bármi lehetséges. Azt gondolom, a mai világban nem csak a gyerekeknek van szükségük a mese csodájára, hanem a felnőtteknek is. Kívánok tehát mindenkinek csodás utazást a varázslatba!
3 Responses
Gratulálok az írónak. Nagyon szép mese. További sok sikert kívánok a munkájához.
Gratulálok az írónak. Gyönyörű mese.
További sok sikert kívánok a munkájához
Köszönöm szépen!