A nagymamámmal én idősebb korában találkoztam először, olyan nagymama korú néni lehetett. Ahogy cseperedtem, ő egyre öregebb lett. Amikor már nem tudott tovább öregedni, akkor aznap meghalt. Most tudtam meg, hogy a nagymamám is volt fiatalabb. Volt asszony, fiatalasszony, anyuka, kismama. Talán még fruska, csitri és kislány is. Ezt már senki sem tudja megmondani. Azt hiszem, amikor ő volt fiatal, nem voltak még tinik. Ezt se tudom megkérdezni már senkitől, mert az akkori gyerekek már mind meghaltak, a szüleik pedig még régebben. Furcsa, hogy a nagymamám gyerekkori barátai már egy sem élnek, ha voltak egyáltalán barátai. Furcsa, hogy a gyerekkori emlékek is elmúlnak, megsemmisülnek úgy, hogy meg sem vénülnek. Csakúgy fiatalon, gyerekkorként vesznek a homályba. A nagymamám gyerekkorára anyám se emlékszik. Ott se volt. Azt mondja. Ez valamiféle nagy törvényszerűsége lehet az életnek: Ha az ember összes gyerekkori barátja meghalt és nincs már kivel együtt emlékezni, akkor ez az ember előbb-utóbb a barátai után hal.
Nagymamám konyhaszekrényfiókjában mindig találtam két Forintot csokira, ha éppen ott kotoztam. A zöld szekrény hosszúajtósa unalmas, a lehajtósba nem nyúltam, mert minden törékeny, a vitrinben csupa csak díszként őrzött porcelán porosodott. Az alsó fiókban az eszcájg – nem érdekes. A felső fiókig sosem jutottam el, mert a középsőben ráakadtam a csokit érő érmére és már szaladtam is a boltba, talán még a fiókot se toltam vissza.
Nem tudom, akkoriban minden nagymamának járt fejkendő és fekete retikül? Küldték az első nyugdíjjal vagy az első unokával ezeket? Igényelni kellett? A nagymamáknak hány pontjuk volt, ha a kisdobosoknak 6? Gondolom abban a túlszabályozott korban volt a nagymamáknak is valamiféle ünnepélyes eskütétel:
„ Én …….. (név) fogadom, hogy az unokákhoz hű leszek, születésnapot egyet el nem felejtek. A nagymama fejkendőt büszkén viselem, télen-nyáron a fejemen tartom. stb. stb. stb.”
Nagy kár, hogy öregkorában ismertem meg és élete végéig öreg is maradt. Gyerek voltam és ő öreg volt, kamasz lettem és ő öreg volt, felnőttem és ő nagyon öreg lett. Már anyukám is öreg és én se vagyok fiatal. Ha nagymamám most élne még… Hamarosan mindhárman öregek lennénk. Nagyi, anyu és én. Még néhány év és ugyanolyanok leszünk. Halottak.
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van.
