Milyen egyszerű!
Gúzsba köt ez a nagy én tudat
nem enged igazán szeretni.
Nem találom hozzád az utat
félek, akarom-e keresni?
Ezernyi kérdés és nincs válasz
csak bennem cikáz. Önzés ez is?
Hiányzik az az erős támasz
mely rádöbbent, ember vagy te is.
Felállok, míg futja erőmből,
rombolom újra a falakat.
Az én tudat gúnnyal előtör
nem bírja legyőzni akarat.
Marcangol, szinte a húsba tép
de lám, Puszi kutyám okosabb
nem szól, mélyen a szemembe néz:
szeretlek annak, ami Te vagy!
Author: Apor Kata
Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....
2 Responses
Szia Kata! Ezt a versedet sem állhattam meg szó nélkül. Nagyon tetszik Puszi kutyád.
Szeretettel:
Katica
Kedves Katica!
Igen, a kutyáktól érdemes tanulni. A szeretet ami moriválja őket, és nem keresnek okokat, nem akarnak megfejteni talányokat. Bár előtérbe tolják magukat,pusztán azért, hogy szeretetükkel mosolyt csaljanak az arcunkra, és úgy érezzük mégis csak érdemes élni! Csodálatos lények!
Örülök, hogy tetszett a versem!
Üdv:
Kata