Gyöngyöt, fűztem ágaimra
Hideg, gyémánt gyöngyöket,
Így köszöntlek én ma fel
Az emberek helyett.
Gyöngyöt fűztem ágaimra
Fagyos, gyémánt gyöngyöket,
Semmiség ez, szinte semmi
Mondhatnád most kedvesem,
De a világ tótágast áll ezekben.
Nem vihetsz el harmatcseppet
Szűkre szabott zsebedben
Szél lerázza, nap felszívja
Gallyamról a gömböket.
Nem adhatok mást helyette
Csak az örök perceket,
Ágtövisem óvja ma meg
A bolyongó lelkedet.
Gyöngyöt fűztem ágaimra,
Múló gyémánt gyöngyöket.
Az egész égbolt
Bennük bókolt tenéked.
S. F.
2021.12.06.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július