Talán ez is szerelem

Talán ez is szerelem

Gyermek voltam családi békében
Szeretett szüleim forró ölelésében
A falakon kívül dúlt a békétlenség
Így bennünk élt tovább a függetlenség

Korán érdeklődni kezdtem a lányok iránt
Megdobbant szívem, ha ismerkedni kívánt
Minden lányban szépséget tisztaságot láttam
Ilyen hölgy találkozására, szerelmére vágytam

Egyre jobban betekintettem a való világba
Úgy változott bennem a tisztaság fogalma
Nem láttam megvalósulni Krisztus tanítását
Álmaimból is kitöröltem sok leány képmását

Az Úr meghallgatta álmomban könyorgésemet
S küldött nékem egy ifjú ,szépséges tiszta lelket
Bár még hozzám túlságosan fiatal korú volt
Türelmesen vártam míg hozzám közelebb simult

A szerelem tüze forrón égette testemet, lelkemet
Lassan eljött az idő, mely boldoggá tehetett
Négy szerelem gyermekét hozta ajándékba
Felejthetetlen éveket szállított birtokomba

Szinte észrevétlenül elszálltak az évek felettem
fehér hajú vén megfáradt ember lett belőlem
Bár kedvesem évei is egyre csak növekedtek
Szépsége kedvessége,jósága mindig körülvettek

Bár a szerelmi ölelések a darvakkal elrepültek
A tavasz leheletével szivembe ismét visszatértek
Megnehezítve ezzel a hosszúra nyúlt búcsúzást
Oly szép volt a szerelem,talűn visszatartja a távozást

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Itt vagyok

Ez a novellám az Irodalmi Rádió A nagy kék alatt és fölött című antológiájában jelent meg.   Eszter fülére húzta a narancssárga kötött sapkáját, amikor

Teljes bejegyzés »

Esőben

  Sárga fények közt lépdelve ernyőjével, Hölgy közeleg zsebében emlékeivel. Csodás ruhája eső áztatta kékség, Lelkében csend honol és tengernyi kétség.   Léptei némán ordítanak

Teljes bejegyzés »

Nyár vége, ősz eleje

  Hömpölygött a szél és sok felhőt gyűrt alá, Az égbolt viharfelhőkké nőtte magát. Dúlt, tombolt, sűvített, harcolt ég és a föld, Mégnem a felleg

Teljes bejegyzés »

Az ajtó

Az ajtó A délutáni eső épp csak elállt, de a város még mindig úgy gőzölgött, mintha lassan hűlő gépezet lenne. A járdán tócsák csillogtak, a

Teljes bejegyzés »

Lassú nyugalom

Rám szállt egy hulló levél, sárga volt, rajta arany szegély. Nem álltam meg, csak lassabban lépek, had ne érjenek utol a süvítő szelek. Nem kell

Teljes bejegyzés »