Végre a nagyvárosba költözök. Már vártam, hogy magam mögött hagyhassam azt a nyomorult kertet, unalmas udvart és a kertvégében a végtelen napraforgó táblákat. Elegem van a gyomokból, az akácból és úgy általában mindent utálok, ami vidéki. Nyomaszt a falu hangulata. Anya is úgy zünnyög, mint valami királynő. Zsong a fejem tőle. A születésnapom is milyen már? A mi családunkban egyszerre még ezerötszáz tesómnak van a szülinapja!
A gondtalan városi életre vágyok, ahol éjszaka szárnyal az élet. Zsongás éjjel-nappal. Végre azt csinálhatok, amit csak akarok. Itt nem kell óvatoskodni, hogy mit szól majd a falu. A kaptárokat már felpakolták a teherautóra, ha leszáll az este indulunk új otthonunk felé, a városba. Itt hagyunk mindent, ezeket a dologtalan heréket is. Legjobban azt várom, amikor indulás előtt kidobáljuk őket a kaptárból. Lesz meglepetés! Dögöljenek éhen, ha nem dolgoznak!
Mindig is éreztem, hogy én nem ebbe a büdös faluba tartozok, engem a csillogó város vár. Virágillatú mézédes város. Azt beszélik, hogy ott cukorból van még a kerítés is. A dolgozók is csak heverésznek, mint itthon a herék és a kicsik meg iskolába járnak. Hallottam, ahogy beszélgettek ilyen óra meg olyan óra, meg rajzóra…vagy az már rajzás? De tánciskola biztosan lesz és nem csak ezt az ócska üveges szemű üregtáncot tanítják, hanem modern táncokat is, mint például a szélvédőtánc. Én ezt még nem ismerem, de azt mondják, hogy haláli. Nagyon várom!
Végre a nagyvárosba költözök. Már vártam, hogy magam mögött hagyhassam azt a nyomorult kertet, unalmas udvart és a kertvégében a végtelen napraforgó táblákat. Elegem van a gyomokból, az akácból és úgy általában mindent utálok, ami vidéki. Nyomaszt a falu hangulata. A gondtalan városi életre vágyok, ahol éjszaka szárnyal az élet. Végre azt csinálhatok, amit csak akarok. Itt nem kell óvatoskodni, hogy mit szól majd a falu. Elegem van a gyomlálásból, a gereblyéből. Itt a panel legfelső emeletén nincs udvar és füvet se kell nyírni.
Most végre megvalósítom egy rögeszmémet, méheket fogok tartani titokban, itt a lakótelep közepén. Már felcsempésztem négy kaptárt a tetőre és megszereztem a feljáró kulcsát is. Jobb lesz, ha zárva tartom.
Arra gondoltam, hogy kísérletezni fogok. A kaptárokat a négy égtáj felé fordítva helyeztem el és szúnyoghálóval is elválasztottam egymástól. Mindenki csak a maga feladatát végezze, ne gyűjtsenek mézet más virágokról, csakis azokról, amelyeket én kijelöltem nekik. Most egy kicsit bánom, hogy otthon nem figyeltem meg pontosan hogy kell méheket tartani, de nem lehet bonyolult, repkednek ezek maguktól. Etetni sem kell őket, esznek, amit találnak. Az erkélyemet teleraktam muskátlival. A fölöttem lévő keleti kaptár lakói – az elgondolásom szerint – majd muskátli mézet készítenek. Ez nagyon kifizetődő lesz. A muskátli egész évben virágzik, néha meglocsolom őket és várom, hogy a méhek mézet csináljanak. De nagyra vannak azok az idióta méhészek, akiknek ez eszükbe se jutott. Hurcolásszák ide-oda szerencsétlen méheket kaptárostól. Én meg csak pár balkonládát vettem, a muskátlikat ingyen kaptam Teri nénitől, amikor beköltöztem ide. Még mézeskalácsot is hozott – mintha sejtene valamit.
A nyugatiak területét kardvirággal ültettem be. Sose láttam még kardvirág mézet. Biztos nagyon ritka, ezért nagyon drága lehet. Nem is itt fogom eladni, a lakótelepi csóróknak!
A déli csapatot szívem szerint megosztottam volna. Legyen piros és sárga tulipán méz. De hogy magyarázzam el a méheknek, hogy hová vigyék a piros port és hová a sárgát? Nem éri meg a fáradtságot. Legyen vegyesen. Egyszerűen csak tulipán méz. Ha majd a vevőim közül rákérdez valaki, hogy nincs-e sárga, majd azt hazudom, hogy lefagyott és kevés lett belőle, ezért van vegyesen. Azért csavartam a dolgon egy kicsit, dugattam néhány tő chilit is a tulipánok közé. Nem tudom mennyire lesz csípős majd a méz. Ha bejön a számításom, csak nekem lesz csípős tulipán mézem. A volt osztálytársam a Vidékfejlesztésnél dolgozik, ő nem bukott meg. Általánosban, mint én. Majd kérek tőle valami állami támogatást. Kap cserébe csípős mézet.
Az északi kaptárt szabadon hagytam, menjenek, amerre akarnak. Már kedvem se és ötletem se volt újabb különleges méz kigondolására. Ezek már néhány nap múlva meglepő eredményt produkáltak. A kaptárban ténfergő méhek inkább voltak vonagló zombik, mint szorgos méhecskék és méz helyett is valami furcsa szürke szutyokkal töltötték meg a lépeket. Nem mertem megkóstolni mi ez. Megszagoltam és az undorító szúrós szag mellett még egy gondolat is megszédített. Ez lesz életem fő műve! A dízel méz! és legyen akkor már benzines is. Pörögtek a számok a fejemben, hogy én ezzel mennyit kereshetek. Lesz majd EVO méz is, az egy kicsit drágább lesz. Hogy mérgező-e? A cigi is mérgező, mégis árulják! A pia, a kenyér és a csoki – mind, mind méreg.
Széles a mosolyom. Végre rájöttem hogy lehet munka nélkül meggazdagodni. Majd a méhek dolgoznak helyettem. Nem, here azért nem vagyok.
Ha ezekkel a kaptárokkal bejön a számításom, megpróbálok művirágról műmézet csinálni és majd eladom azt is igazinak. Itt a virágbolt előtt mindig tornyokban áll a műanyag koszorú meg a művirág.
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van.