Az értől az óceánig

Az értől az óceánig.

Kicsi ország Magyarország
Megnyírbálták a századok
Területét harmadolták
Föld kincsit elorozták
Sokan jöttek jó termésért
Erdőiért, legelőjéért
Befogadó szivességért
Vízben gazdag forrásáért
Mit kemény szlávok irigyelték
Nem keresték a békéjét
A nyugati vad hódítók
Rátenyereltek a zsiványok
A honfoglaló magyari törzsek
Nagy Királyuk volt a bölcsebb
Felismerte Krisztus tervét
Így nyerte meg menedékét.
Bár maroknyi foglalt földből
Lassan birodalmat épített
Hiába mosták tengerek határát
Elhatározták megcsonkítását
Sorban érkeztek tatárok,törökök
Majd a Habsburg gyilkos erők
Alig jutott levegőhöz a nemzet
Kommunisták jöttek,
Majd fasiszták érkeztek
Az óceán partja zsugorodott
De öntudata tovább is megtartott
Magyarország életfája
Mit meztelenre vetkőztettek
A megpróbáltatást is kiállta
Ami azután következett
Egy kommunista gyülekezet
Mindentől megfosztva
Lelkét csaknem megtörte
Genocidium lett az eszközük
Lelküket, testüket összetörte
Először a lelket tervezték gyilkolni
Majd a Nemzet testét feláldozni
Gyomírtó helyett idegenekkel
A z elhagyott földet tölteni fel
Ledózerolni a múltunkat
Templomokat, kastélyokat
A Sariával uralkodni
Az alkotmányt a szemétbe dobni
Ám a kiváltságosok hadával
Jól elbarrikádozva magukat
Külön élhető világot alkotnának
Egykor a Küküllőtől, Marostól indultunk
Majd eljutva a tengerekig jutottunk

Egy boldog, békés jövőt terveztünk
Hogy ily csodás hazára leltünk
De az évszázados viharos harcokban
Bár megedződtünk,
De csaknem elbuktunk
Ám a mai napig
Tartani tudtuk magunkat
A túlerő fenyegetései miatt
A megváltó Krisztushoz fordultunk
Mert tudjuk, hogy segítségével
A földi pokol erői
Sem diadfalmaskodhatnak
Az értől az óceánig hallható a hangunk
Egymás kezét szorosan összetartjuk
A végső győzelmet így learathatjuk.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Őszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Egy igaz szív

Kegyelmezzen egy igaz szív, Mely értünk szép diadalív. Nem magáért hontalanít, S igazán, igazzá tanít.   Egyszer úgyis elmúlunk mind. S ha emlékünk majd csendre

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2023. szeptember 29.

Kedves Alkotótársunk! Az elmúlt bő három hét hírievel és a következő időszak aktualitásaival jelentkezünk ebben a hírösszefoglalóban. A TERMÉSZET POÉTÁI 2023. szeptember 16-án rendeztük meg

Teljes bejegyzés »

Magyar nemzet

Magyar földön magyar élet. Magyar testben magyar lèlek. Magyar földön magyar búza. Magyar kenyér a batyuba. Dolgos nép a magyar nemzet , teszi dolgát amíg

Teljes bejegyzés »

Kilátás az ablakból

Ez az októberi nap is úgy indult Lolának, mint a többi. Megcsörrent az ébresztője, amit villámgyors kézmozdulattal lekapcsolt. Szinte fájdalmat okozott neki bármilyen zaj ilyenkor

Teljes bejegyzés »