Végigtelefonáltam az összes, környékbeli kertészetet. Sehol sem kapható Tiszavirág palánta. Volt ahol rám is csapták a telefont. Felháborító!
Én megpróbáltam legális úton Tiszavirághoz jutni, de nem sikerült. Talán éppen ezért ér tízezret darabja.
Hallottam fél füllel, hogy éppen most virágzik a Tisza. Fogtam a szatyromat és sötétedés előtt lesétáltam a Tiszapartra, a túloldalra, ahol kevesen mászkálnak. Útközben arra gondoltam, hogy ha teleszedem a táskámat ezzel a drága Tiszavirággal, egy szép csokorral viszek neked, de a többit megpróbálom eladni valamelyik virágboltosnak. Majd azt hazudom, hogy én termesztem, otthon, fóliasátorban. Nem is rossz ötlet! Megpróbálok néhányat tövestől kihúzgálni, otthon meg elültetem – ha megmarad jövőre már utcai standon árulhatom, addigra talán még drágább is lesz. Egy darab tizenkétezer, hármasával olcsóbb. Bánom, hogy nem voltam előrelátó és nem hoztam magammal a kiskapát vagy ásót. Puszta kézzel talán ki sem bírom húzni a földből.
Már a hídon jártam, amikor rengeteg rovar repkedése rebbentett fel álmodozásomból. Meghallottam, ahogy a korlátnál ácsorgó bámészkodók tanakodnak. Egyikük szerint szitakötők ezek. Én tudom, hogy nem. Ennyi szitakötő biztosan nincs errefelé és ha lenne is miért gyűltek volna össze a folyó felett? Királyt választanak?
A Tiszaparton nagy csalódás ért. Valaki már biztosan megelőzött, egy nyamvadt virágot se találtam sehol, csak egy sápatag Vérehulló fecskefű bokor sárgállott az egyik fa tövében. Elbizonytalanodtam egy pillanatra. Talán olyan picike virág, hogy alig látható. Vagy szabad szemmel észre se lehet venni? Nagyító is kellett volna? Megnézhettem volna a neten, egyáltalán mit kell keresnem! Nahát, még egyszer biztosan nem járkálok, akármilyen drága is az a Tiszavirág! Majd kapsz tulipántot!
A víz felett mindenhol az a hatalmas szúnyogszerű rusnya rovar. De rengeteg! Ha lenne nálam légyírtó, biztosan lefújnám mindet. A parton bámészkodó gyerekeknek a mindent tudó családapa magyarázott. Csak azért cibálta ide a kölyköket a városból, hogy láthassák ezeket a pondrókat. Kárászok – mondta. Én se tudtam, hogy ezek az apró halak kiskorukban tudnak repülni. Szerintem ilyenkor még tilos kifogni őket. Nem pecázok, nem tudom a szabályokat, de rémlik, hogy a kicsiket vissza kell dobálni. Ha horogra akad egy ilyen apróság, vajon hová kell visszadobni? A vízbe? Vagy a levegőbe?
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van. Ez nem művészet, ez trauma fermentálva.
