A legnagyobb a szeretet.
A legek világában élünk
Versenyzünk és ha csúcsra érünk
Diadalmasan széttekintünk
Az egész világot a lábunk előtt véljük
Pedig csupán egy igaz célért élünk
Ezt hirdetjük, ez lett a bérünk
Pál apostolt idézhetjük
Mindig ez irányítsa éltünk
Mindenütt azt hirdessük
A legek világából merítünk
A legnagyobb a szeretet
Mely fogant türelemben
Uralkodik becsületben
Fürdik a megbocsátás vizében
Táplálkozik előzékenységben
Irgalmasságban reménykedik
Jótéteményekben tobzódik
Jóságban ábrándozik
Dicsőségben cselekedik
Ennél szentebb gondolat
Nem született az ég alatt
Szeresd felebarátodat
Úgy szeresd, mint önmagadat
Köntösödet add a szegénynek
Sose gyűlöld ellenségedet
Akik gyűlölnek benneteket.
Annak nyújtsátok kezeteket
Esőt adj az igazaknak
A bűnösöket is ezzel vigasztald
A szeretetért ne várjatok jutalmat
Osszátok neg vagyonotokat
Tökéletességre törekedjetek
Ellenségeitek tartsanak veletek
Fonjátok szerető karjaitokba
S vigyétek magatokkal a magasokba.
Author: Hutás Mihály
Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért. Művészportré a szerzővel: