Szombaton ismét egy kiadói rendezvényen voltunk. Az Irodalmi Rádió mutatta be őszi antológiáját, „Hűs hajnalok lehelete” címmel. (Vettünk is két példányt.)
Én a „Könyörgés” és az „Őszi szonett” című verseimmel szerepelek benne. Volt nagy csinnadratta, felolvasás, díjazás, amiből kimaradtam ugyan, de nem bánom, mert nekem a versek megszületése az igazán fontos, minden más csak hab a tortán. Amúgy én igen magasra emeltem saját magam számára a mércét, és ebből a szempontból elég vegyesnek éreztem a felolvasott műveket.
De azért nem bántam meg, hogy ott voltam, jó volt látni, hallani, hogy „pár tucat” -nál azért jóval többen vagyunk, akiknek fontos a líra, mint önkifejezési eszköz.
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.
