Vera vegyes érzelmekkel szállt le a repülőről Rómában. Örült, hogy a főnöke őt küldte a konferenciára, hiszen mindig sok újdonságot hall a kollégáktól, de nehéz szívvel gondolt az előző római útjára. Szerelmével, Dáviddal voltak itt – akivel akkor már három éve alkottak egy párt – és ő titokban azt remélte, talán itt, egy csodás estén megkéri a kezét. De sajnos egészen másképp alakult minden, és most, amint a szálloda felé tartott, megrohanták az emlékek.
A megérkezés napjára nem terveztek számukra semmilyen programot, igy miután berendezkedett a szállodai szobájában, elhatározta, a vacsoráig sétál egyet. Bőröndjéből elővette az útikönyvet, mert magával akarta vinni. Közben megszólalt a telefonja, ezért az ágyra dobta a könyvet, ami leesett, és miközben földet ért, kis cédulák hullottak ki belőle. Azonnal ráismert: ezek azok a kívánságcédulák, amiket Dáviddal írtak! Ahogy felszedegette őket a padlóról, szeméből akaratlanul is hullani kezdtek a könnyek. Milyen boldog is volt mikor ezeket a kívánságokat írták! A nyaralás öt napjára mindketten egyet – egyet, és reggelenként mindenki választott a másik cédulái közül, amit azután megvalósítottak.
„Csókold végig a gerincemet” olvasta el találomra az egyiket, és testét az emlék hatására újra átjárta a csodás borzongás, amit akkor érzett.
A rátörő emlékek hatása alatt keservesen sírni kezdett. Azt hitte, régen túl van már ezen, hiszen római vakáció harmadik napján rá kellett jönnie, hogy miközben ő gyűrűről álmodozik, Dávid életében már ott van Zita, akinek sms-ét véletlenül látta meg a férfi telefonján, mikor a reggeliző asztalon felejtette, és Vera visszaszaladt érte. Keserves ébredés volt a maga teremtette álomvilágból.
Lelki szemei előtt megjelent a veszekedésük, és miközben megállíthatatlanul folytak a könnyei, szinte minden mondatot fel tudott idézni arról a délelőttről, ami után ő sebtében összedobálta a cuccait, és a tervezettnél két nappal korábban, vonattal hazautazott. Biztos ekkor dobta az útikönyvbe a cédulákat. De vajon mit kezdjen most velük? Nem volt szíve szétszaggatni és lehúzni a wc-n – bár ez lett volna a legkézenfekvőbb megoldás. Végül arra az elhatározásra jutott, elindul a városba, és helyet keres, ahol elrejtheti őket. Egy szobor ölében a parkban, vagy a nemzeti múzeumban egy amforában, esetleg a Colosseum falrepedésében. Arra gondolt, így fogja végképp eltemetni a múltjukat, és talán meg tud szabadulni a megcsalás okozta fájdalomtól.
Kezébe vett egy újabb cédulát: Dávid irása volt „Soha. senkivel ne legyek olyan boldog, mint veled”. Ó, az álnok! Ilyet le mert írni, miközben tudta, otthon már egy új szerelem várja, mikor csak „búcsúnak” szánta a római napokat? Elhatározta: ezt a cédulát összehajtva a Trévi kútba fogja beledobni, és közben azt fogja kívánni: Dávid szavai teljesüljenek.
Author: Holéczi Zsuzsa
Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem, előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...
