A házunk mögött volt egy szürke hegy,
A tetejére nem mertem felmenni,
Csak álltam a lábánál idelent,
Hiszen a szürke hegyen nem járt soha senki.
Ködbe burkolózott messzi-messzi csúcsa,
Mintha egy elfeledett emlékét keresné az égen,
Amikor még nem volt ilyen szürke és csúnya,
És dallamok szálltak a hűvös hegyi szélben.
Mintha láttam volna ott fent egy régi-régi házat,
Talán nem is házat, talán színpadot,
A színpad mögött arany tündérvárat,
Ami megszürkült már és régen nem ragyog.
Talán ott lakik még benne az a tündér,
Aki a csillagokat varázsolta az égre.
Mondd csak tündér, hová tűntél,
És miért nem jössz elő végre?
Úgy ragyogna most a messzi színpad
Ezer színben, ezer fényben,
Ha mindenki látná, hogy itt vagy,
És könnyedén táncolsz a messzeségben.
A régi cirkusz romokban áll,
Még szürkébb a szürke hegy,
Ott lebeg felette a halál,
De az élet öleli idelent.
És hallani akarja a cirkusz dallamát,
Látni akarja a tündért az élet,
Aki egy nap újra megmutatja magát,
És jelenné válnak a színpompás emlékek.
Zene fog szólni a szürke hegyen ,
Ilyen szürke nem lesz többé soha,
A halál nem lesz más, csak egy furcsa idegen,
És mindent beragyog majd a tündér mosolya.
Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 22 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!
