Bitek

Linett hiába olvasta újra az anyagot, nem állt össze a kép. Pedig a nyomozók mindent elmondtak neki. Ha ő nem érti, hogy fogják érteni az olvasók? Fáradtan ült a közös irodában, a többiek beszéltek, telefonáltak, verték a billentyűket, miközben ő a monitorra meredve nézte az értelmetlen halálesetek sorát. Nem sok közös volt bennük azon kívül, hogy mind egy-egy nagyobb cég irodájában történt, hogy a halottak egytől egyig a számítógépük előtt ültek. De létezik olyan időpillanat, amikor éppen senki nem megy wc-re, senki nem megy vízért? Az ő irodájuk alapján nehéz elképzelni. Itt mindig zsizseg minden: Klári, aki mindig visel valami pirosat és olyan alakja van, mint egy modellnek, szinte állandóan telefonál, Bence, az iroda ügyeletes szépfiúja rendszeresen jár végig a nők között, szépnek, csúnyának udvarol. Linett nem is értette, hogy tud mégis mindent időben leadni. Robi, az újonc állandóan kérdéseket tesz fel, Bori, Ági, Zita, Zoé és a triumvirátus: Geri, Máté és Zoli cigizni járnak le együtt. De mindenkinek megvan a maga ritmusa. Kis iroda, de Linett nem tudott elképzelni olyat, amikor mindenki éppen elmélyülten dolgozik és nem veszi észre, hogy éppen egy őrült sorozatgyilkos öli a mellette ülőt, aztán őt is.

Épp kávéért indult, amikor megrezzent a céges telefonja.
– Bártfay Linett – szólt bele.
– Szia, Lévai Tamás vagyok az IT-ról. Látom, leadtál egy szoftverigénylést.
– Igen, már régóta várom.
– Valamit meg kéne néznem a gépeden, tudod az azonosítóját?
– Hol kell nézni?
Az IT-s elnavigálta, aztán azt mondta:
-Oksa, ez eltart egy darabig, addig sétálj egyet.
Linett látta, hogy a távoli kapcsolaton keresztül Tamás már mozgatja is a kurzort: ezt nyitja meg, azt másolja… Kényelmetlen érzés kezdett bizseregni a tudattalanja mélyén.
– Oké, iszom egy kávét – mondta a telefonba. – Kábé meddig tart?
– Olyan 10-15 perc.

A srác letette a telefont, Linett pedig olyan ideges lett, hogy nem is értette magát. Ivott egy kávét és átindult a HR-re Zsókához, de félúton eszébe jutott, hogy barátnője szabin van aznap.

Amikor vége lett a 15 percnek, visszament, látta, hogy már övé a gép. Közben jött egy céges email is.
„Kedves Kollégák! Holnap délelőtt programmódosítást kell végrehajtanunk mindenkinél, a közelmúlt biztonsági problémái miatt. A rendszert 10.00-kor vesszük át, előreláthatóan fél óráig. Legyetek telefonközelben, mert hívunk titeket közben.”
Linett fintorogva csukta be az emailt és a közben befutott sürgős anyagokat kezdte bedolgozni.

Másnap 10.00-kor a szokásos zsivaj még hangosabb volt. Mindenki a programmódosításról beszélt. Linett sem értette, mi lehet ez, ő nem hallott biztonsági gondokat. Valami furcsa érzés kezdett motoszkálni benne, amikor a többieket figyelve rájött, hogy a múlt héten mindenkinek volt egy IT-s ellenőrzése, csak neki nem, mert terepen volt. Amikor megcsörrent a telefonja, látta, hogy a tegnapi szám az.
– Szia, megint én – szólt bele Tamás.
– Szia. Miben segithetek?
– Nézd meg légyszíves: a gépedre van ragasztva egy hosszú kód, egy rövidebb számsor meg egy jelszó. Azokat bediktálnád nekem, és figyelnéd, hogy nem írom-e el?
– Oké.
Linett leült és diktálni kezdett. A minitor furcsán hullámzott fáradt szemei előtt. Megdörzsölte a szemét, és elhatározta, hogy aznap korán lefekszik. Aztán felkapta a fejét és körülnézett. Mindenki a monirorra bámulva diktálta a kódját. Fel akart állni, hogy szóljon nekik, de Tamás megszólalt a fülében:
– Nagy bé, kis enn, zé, utána?
– Ti mit csináltok tulajdonképpen?
– Írtuk. Programot módosítunk. Így nem kell annyi hardver és biztonságosabb lesz a netezés. Hidd el, kinyílik előttetek a világ – nevetett Tamás. – Mi jön a zé után?
– Milyen zé?
Linett nem emlékezett, ezért a monirorra nézett. A hullámzó monitorra, amiből mintha lassan kiszivárgott volna valami. A valaminek ujjai lettek és furcsa volt, mert apró jelekből tevődött ossze. 1010110…

Az irodában síri csönd lett. A bináris kéz kinyúlt Linett felé, egyenesen a mellkasába. Valaki sikoltott. Valakinek a feje koppant az asztalon. Másnak a szemüvege esett a földre. Linett érezte, ahogy a kéz kitépi őt, aztán csak a villódzást érezte maga körül, magában, majd egy virágos réten találta magát, ahol egyesekből és nullákból állt a fű, a fák, a bokrok, de ez nem zavarta. Tudta, hogy egy pillanat töredéke alatt eljuthat például a Taj Mahalhoz. Már itt is van, elég rágondolnia. A többiek is itt vannak, mindenki, aki meghalt a monitor előtt. A sorozatgyilkosság összes áldozata és az elkövető. Tamás. Ekkor két bináris alakot látott közeledni.
– Tamás vagyok, ő Tamara. Üdv nálunk – mondta a férfi, akinek a teste csupa egyes volt. A nőé csupa nulla.
– Mi ez a hely?
– Majd meglátod. Nézd csak!
Tamás Linett mögé mutatott, ő pedig egy levegőben lebegő ablakon át mintha a saját gépe kameráján keresztül nézné, ahogy rendőrök árasztják el az irodát, ahol dolgozott. Látta a testét, ahogy a földön fekszik. Nem csodálkozott. Ami kérdés felmerült benne, már le is hívta a választ. Nézte, ahogy a rendőrök megvizsgálnak mindent, és tudta, hogy semmit nem fognak találni. Elmosolyodott és bezárta az ablakot és 1011000011001101100011110101100011101000011111010001011100101110 0011110000011100000101010111111100000000111111011001110101100101110100001110 1110010000000110001111100000001111111110000000110110011 110011100p11111110000000001010101010110101010110

Elek Andrea
Author: Elek Andrea

Elek Andrea az Irodalmi Rádió szerzője. Egerben születtem 1984-ben, majd a középiskola elvégzése után Debrecenbe mentem tanulni. A diploma megszerzése után ismét Egerben kerestem, és hosszú idő után találtam is állást egy kollégium nevelőtanáraként, majd gyermekem születése és a válásom után online szerkesztőként új munkahelyet választottam. Már 11-12 éves koromban verseket írtam, bár ezek nem bírnak különösebb irodalmi értékkel, inkább csak érzelemkifejezésre voltak jók. Ezt akkoriban nem tudtam még, és ezért nagyon rosszul esett, amikor az egyik tanáromtól megkaptam a kritikát, hogy nincs titok a verseimben. Egyetem alatt jöttem rá, hogy mit is értett ez alatt, ekkor felhagytam az írással és inkább olvastam sokat, ami egyébként kellett is magyar nyelv és irodalom szakon. Akkor kezdtem újra az írással foglalkozni, amikor az első munkahelyemre bekerültem, és olyanokkal ismerkedtem meg, akik nem tartották nevetségesnek a fantasy és sci-fi iránti érdeklődésemet. Ez új lendületet adott, bár a versek helyett inkább a próza felé fordultam ekkor elsősorban, és megszületett a Fogadó a Régi Emlékekhez című novellám. Ezek után sorban jött a többi, és 2015-ben magánkiadásban két novelláskötetem is megjelent, a Mítoszok és Legendák könyve, ami inkább fantasy témájú novellákat tartalmaz, és a Fekete akkordok, ami pedig a sci-fi, illetve a mágikus realizmus felé hajlik....

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Álom

Gonosz varázslat lett úrrá rajtam, hiába mondok szavakat halkan, nem értik mások.   Felfedezetlen világban járok, körbevesz mellvéd, körbevesz árok, nem mozdulhatok.   Ezüstben hullok,

Teljes bejegyzés »

Érzelem nélkül

Hullám nélküli tengeren, a kormányrudat nem merem, megfogni se.   Lőszer nélküli fegyveren, elsütő billentyűt nem lelem, nincs is talán.   Mély völgy nélküli hegyeken,

Teljes bejegyzés »

Árnyék

Romos helyeken, nem mozog az árnyék, bár néha megmozdul, majd soká vár még.   Felméri a helyet, vagy mi jár a fejében. Talán, hogy mit

Teljes bejegyzés »
Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Félig ajándék

Mint érett gyümölccsel roskasztott fa ágait, Kitárt karom harminc év súlya húzza lefelé. Sorsom nyújtva felejtette ajándékkal nekem telt markait S te bennük maradtál, félig

Teljes bejegyzés »

Elfelejtett álmok

Edit Szabó : Elfelejtett álmok Rózsaszín szárnyak a felhős égen Mind egy -egy féltő gondolat, Elfelejtett álmok ? Még az is lehet ” Szikrázva szór

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Rodé Klára

Reggel az óceán partján

  Reggel az óceán partján Ma csupán a partot figyeltem, megpróbálom elétek varázsolni a látványt. Tenerifén minden évben valami más vonja magára a figyelmemet. Számomra

Teljes bejegyzés »