Három lélek, három különböző múlt, vakító délutáni napsugár a szabadban. Ha behunyom a szemem, csak a halk, közös szuszogást hallom. Három apró test lélegzik egyszerre, de, ha közelebb hajolok, a bundájukból még visszatekint a hosszú út, amelyeken idáig lépdeltek.
Az első réteg a tiszta fény. Jenny. Három hónapos kora óta az életem origója, a biztonság mérföld köve. Az ő emlékeiben nincsenek sötét foltok, nincsenek felemelt, nehéz kezek. Ő a veleszületett tiszta szeretet, aki apránként hódította meg a kanapét és az ágyat, mert mindig is tudta: az ő világa egyetlen nagy, meleg otthon, ahol neki alanyi jogon jár a gondoskodás. Az ő tekintete a megváltásom.
A második réteg a csendes diadal. Hope. Hét évig élt a láthatatlanok között, egy szaporítótelep sötét, fojtogató, ammóniaszagú poklában, huszonhat másik elfeledett társa mellett. Onnan jött, ahol a víz és az élelem csak elérhetetlen álom volt, az ember pedig a félelem szinonimája. Sokáig hordozta démonai emlékét: a megmerevedő testet, a gyanakvó pillantást, a rettegésből fakadó kis tócsákat a padlón és a vacsora kétségbeesett habzsolását. De a türelem lassú áramlat, ami elmossa a nyitott sebeket. Hope ma már elfelejtett félni. A teste kikerekedett, a lelke kisimult, és a boldogsága szárnyal.
A harmadik réteg a megváltott jövő. Polly. Alig négy hónaposan már megtapasztalta az éhezés, a szomjúság maró fojtogatását. Egy rideg, fagyos tyúkólból mentették meg, egy bódult világ romjai közül, ahol az elpusztult állatok látványa csontig hatolt. Alig egy kilónyi, reszkető élet várt megmentésre, étlen-szomjan, de a fiatalsága végül a legnagyobb ajándéknak bizonyult: a felejtés pajzsának. Polly nem süllyedt mélyre a múlt árnyékában. Ő még időben érkezett ahhoz, hogy a meleg szoba és puha takaró ne csoda, hanem a természetes valóság legyen. Most egymás mellett békésen alszanak a kanapén, elválaszthatatlan társakként.
Itt van Jenny, aki mindig tudta, hogy a világ jó.
Itt van Hope, aki a pokol után tanulta meg, hogy a világ lehet jó is.
És itt van Polly, aki épp időben érkezett, hogy elhiggye: a tél után mindig tavasz jön.
A múlt karcolásai már csak halovány emlékek. Nem számít, honnan indultak, és az sem, milyen sötét volt az út. Most már itt vannak. Otthon vannak.
Author: Egervári Kriszta
Egervári Kriszta vagyok. A 16 hónapos kislányommal vagyok itthon, mellette home office-ban dolgozom. Három csivava kutyus boldog gazdája vagyok. Az írás már gyerekkoromban is vonzott. Középiskoláskoromban magamnak írogattam, még forgatókönyvet is készítettem horror vonalon. Aztán az élet úgy hozta, hogy nem foglalkoztam az írással tovább. Újra 2024-ben kezdtem el ismét az írás felé orientálódni, de szerettem volna komolyabban is foglalkozni vele, így elkezdtem tanfolyamokra járni; 2025-ben a Magyar Íróképző képzéseit vettem igénybe online formában. Ott sokat tanultam az írásról, technikákról. Az írás számomra maga a szabadság. Ki tudom fejezni benne az érzelmeimet, fantáziáimat. Szeretem a romantikus regényeket, a krimiket, a mélyebb lélektani írásokat.