Kóvályogtam a hangszerek birodalmában./ Novella/

Kóvályogtam a hangszerek birodalmában.

Elemi iskolás koromban Zeneiskolába jártam Veszprémben. Szüleim baráti köréhez tartozó család
három leánya szintén zongorázni tanult. Jó példával jártak előttem. Követtem példájukat. Innen ered
zeneszeretetem is. Kedves tanárnőm biztatására egyre többet gyakoroltam.
Részt vettem a zeneiskola novendék hangversenyein is. Rossz szokásom volt , ha elakadtam a darab
lejátszása közben ismételten a darab elejétől folytattam az előadásomat.
Egy ilyen növendékhangverseny alkalmával ugyanígy szerencsétlenül jártam. Nagyon izgulós vol- tam. Hibám megismétlődött, majd sírva kifutottam a szemben lévő terembe. Sírás közben egy ma –
gas jóságos szakállas Úr átkarolt, megsímogatta a fejemet, majd közölte. Nekem nagyon tettszett a játékod. Meghívott a következő évben iskolájának jubileumi hangversenyére, melyet a Színházban
terveztek rendezni. Mondván ,gondolom úgy is Gimnáziumunkba jössz tanulni az általános iskola befejezését követően.
A következő esztendőben felkeresett és felkért a Gimnázium hangversenyének közreműködőjének
Drága szüleim akkor vásárolták meg számomra az első hosszú nadrágot.
A tanár Úr mint a Gimnázium tanulóját konferálta be szereplésemet,mely nagyon jól sikerült.
Sajnos a politika Édesapámat Esztergomba helyezte, ahova családostul elköltöztünk..
Bár folytattam zongora tanulásomat, de a zongorához fűzött terveimet ketté törte.
Fél év múlva Esztergomból Fehétvárra költöztünk. Az új város Zeneiskolájába ugyan beiratkoztam
kiváló tanárok okítottak, de a gimnáziumi tanulmányaim miatt egyre csökkenő gyakorlási idővel rendelkezve eredményessége is csökkent.
1956-os forradalom leverését követően értesültünk róla, hogy a jóságos Brusznyai Árpád tanár Úrat
koholt vádakkal halálra itélték. Ő volt a jóságos vigasztaló tanár a zeneiskolai hangversenyen,
A tanár Úr görög-latin szakos tanár volt. Embersége, népszerűsége miatt a Munkástanács Elnökének
megválasztották. Veszprémben senkinek semmi bántódása nem történt. Az események békésen tör –
téntek. Mégis letartóztatták, majd életfogytiglani fegyházra ítélték.
A megyei Pártbizottság elnöke Papp János közbenjárására történt a halálra itélése .
Papp elvtárs-urat utolérte a végzete.
A un. renndszerváltást követően az alföldre költözött. Semmiféle bántódása nem történt, mégis fe –
lesége és önmaga öngyilkos lett.
Nagyon szerettem volna olyan hangszert választani, amelyikkek symfónikus zenekarba játszani
bekerülhettem volna. A klarinét tanulásról lekéstem. Veszprémben Berkes tanár úr javaslatára az akkor éppen induló fagott tanárt kerestem fel. és kezdtem el.
Megkaptam a Zeneiskola akkor vásárolt hangszerét, s megkezdtem tanulmányaimat. Kotta és elmé –
leti előképzettségem a viszonylag szolíd gyakorlási idő ellenére gyors előre jutást eredményezett.
Pár hónap múlva hőn áhított kívánságom teljesült: bekerültem a Város Symfónikus zenekarába.
Miután elfordulva a zenei pálya lehetőségétől sikertelenül végződött az Orvostudőmányi Egyetemre
történő felvételem visszakanyarodtam a zenéhez. Felvételt nyertem a Bartók Béla Zenekonzervatóriumba a fagott tanszakra . Vendéghallgató lettem a zeneszerző szakon. Kíváló taná-
rok oktattak:Legány Dzső zeneesztéta, Sugár Rezső zeneszerző, C. Nagy Géla zenetudós, volt or –
gonaművész, Fischer Magda zongoraművész.
Miután második orvosegyetemi próbálkozásom sikerrel járt másfél éves együttanulási próbálko –
zást követzően félbeszakítottam konzista tanulmányaimat és fagott hangszeremmel csak a zenekari
játékot műveltem.
Évek núlva elkerülve mint szakorvos, Székesfehérvárra költöztem családommal.
Egy kedves orgonista betegem révén megvalósítottam régi vágyamat,családom és a munkám mellett
orgonálni kezdtem tanulni. A Bazilika Plébánosa, Kálmán Atya jóvoltából az orgona órák mellett módom adódott gyakorolnu is a templomban.
Amire igen büszke vagyok: orgonista betegem-tanárom hirtelen elfoglaltsága miatt egy püspöki misét végig orhgonálhattam, énekelhettem.
Feleségemnek kedves nagybőgős tanára felvállalta nagybőgő tanitásomat is. Hazafuvaroztam egy i-
gazi nagybőgőt. Sajnos félbe kellett szakítanom zanulmányaimat, mivel apró fiaim nem hagytak gyakorolni, állandóan a bőgőt akíarták pengetni. Nagyon sajnáltam, hogy félbeszakadt bőgő ta –
nulmányom.
Évek múlva Balatonfüreden visszatértem a fagott játékhoz. A helyi Koncert Fóvószenekar tagjaként
mind a helyi hangversenyek, mind számtalan külföldi szereplés aktív résztvevőjeként szerepelhet –
tem.
Ma már csak hallgatója vagyok lemezeim, a TV stb. zenei adásainak, valamint főleg zeneművész
gyermekeink koncert előadásainak a Zeneakadémián, a MÜPÁ-ban.
Sokszor elfog a nosztalgia hullám, főleg az elmúlasztott lehetőségeim miatt.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kussvét

A csokinyúl egyre inkább ráébredt, hogy a húsvét valójában csak egy hatalmas átverés. Az egész évi kemikáliákkal teli édességhegyek, a műanyag tojások, amiket a gyerekek

Teljes bejegyzés »

Kiáltás

Riadtan kiáltok: Magamra maradtam! Egyszál gyertya magam. Lángja rezzenésében Trópusi esők sírása Rejtezik. Egyedül nézek, Félénken, Megrettenve, Emberek gyűrűjében, Mit hoz a holnap Számomra? Sorsom

Teljes bejegyzés »

Húsvéti megtisztulás

A járvány hatása félelmetes volt! Mire János megérkezett, már hömpölygött a tömeg az elkerített hegyen. Félelmükben egészen a kerítésig nyomultak, de az őrök visszakergették őket.

Teljes bejegyzés »

Kikelet

Kikelet   Házam előtt színes virágokban beköszöntött a tavasz, Aranyeső sárgállik a magnólia alatt. Piros tulipánok násztáncukat járják, Nárciszok, babarózsák a méheket kívánják. Lila jácintok

Teljes bejegyzés »

Húsvét reggelén

Tavaly húsvétkor esős, hűvös időre ébredtünk. Ez a versem akkor született.
Ezzel kívánok mindenkinek csodás húsvéti ünnepeket!

Teljes bejegyzés »