Kicsavart fák közt, zengő harmaton átsejlik a vörös Hold,
Feszengő lények kaparják szemöldök árnyukat a kormos égre.
Vedres bimbó, cseng és olvad, kapaszkodik a végtelenben.
Szárnyakon érkezem, fedetlen lélek,
Reszketve simogat az éjsötét,
Hideg őrület formázza görcsösre, két kezem.
Imádkozó kőszív, repedt sziklák a mezőn,
Félénk egér bújt csillag mögé, mint vágyam,
A kikelet susog és feltámadt,
Tollpihe kések vájnak szavakat a képre.
Félek…örök némaság jő…
Még egyszer kell, hogy halljam a virágok dalát..
Szeress hát öntudatlanul, halld a kőszirmok robaját.
Meséd igaz, illata, színe, látványa feldönt, beléd szúr.
Hogy lehet ily gyönyörű!
Szeretni könnyű, oly egyszerű, diktál a remény.
Tűzvész, áradás.. ősrobbanás.. Farkasok tépte rózsaszín hajnal.
Menekül a fény, borul a Teremtő.. Hited átkarol, veled van Ő.
Aki szeret téged, megbocsát.. rád néz, felemel, szemeiben Megértés, Szeretet, Szerelem.
A világot adtad örökre, mint szülém hajdan meséiben,
Látlak, hallak perceimben, Menedék az oltalom,
Ott szelíden köröz lázas betegem.
Hajózik az úton, mereng a múlton
Keserv hang hallik, szíved soha nem feledem!
Jöjj hajnal, vágyak zúgjatok..
Itt vagyok hát, várjatok.
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, 55 éves leszek nemsokára. Szeretem, hogyaz érzelmeim képekké váljanak, majd szavak formájában megjelenjenek. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, A versekkel elkezdtem megnyílni, kifelé élni. Köszönöm.