Kicsavart fák közt, zengő harmaton átsejlik a vörös Hold,
Feszengő lények kaparják szemöldök árnyukat a kormos égre.
Vedres bimbó, cseng és olvad, kapaszkodik a végtelenben.
Szárnyakon érkezem, fedetlen lélek,
Reszketve simogat az éjsötét,
Hideg őrület formázza görcsösre, két kezem.
Imádkozó kőszív, repedt sziklák a mezőn,
Félénk egér bújt csillag mögé, mint vágyam,
A kikelet susog és feltámadt,
Tollpihe kések vájnak szavakat a képre.
Félek…örök némaság jő…
Még egyszer kell, hogy halljam a virágok dalát..
Szeress hát öntudatlanul, halld a kőszirmok robaját.
Meséd igaz, illata, színe, látványa feldönt, beléd szúr.
Hogy lehet ily gyönyörű!
Szeretni könnyű, oly egyszerű, diktál a remény.
Tűzvész, áradás.. ősrobbanás.. Farkasok tépte rózsaszín hajnal.
Menekül a fény, borul a Teremtő.. Hited átkarol, veled van Ő.
Aki szeret téged, megbocsát.. rád néz, felemel, szemeiben Megértés, Szeretet, Szerelem.
A világot adtad örökre, mint szülém hajdan meséiben,
Látlak, hallak perceimben, Menedék az oltalom,
Ott szelíden köröz lázas betegem.
Hajózik az úton, mereng a múlton
Keserv hang hallik, szíved soha nem feledem!
Jöjj hajnal, vágyak zúgjatok..
Itt vagyok hát, várjatok.
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, 52 éves vagyok. Hol is kezdjem? Hihetetlen, hogy blogszerzőnek jelentkezem. Nem írok verseket, csak néha megengedem magamnak, hogy az érzelmeim képekké váljanak, majd szavak formájában megjelenjenek. Annyi nagyszerű író, költő van kishazánkban, illetve csodálatos elődök kötetei a polcokon, hogy kerülök én képbe? Mondhatnám, ez lett megírva, csak nagyon messze kalandoztam. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, de vágytam, hogy olyan jó lenne ezt a napra vinni, kicsit megmutatni. Időnként írtam, ezt azt, tetszettek is, meg nem is. Csak jó volt látni, a folyamat maga, az fogott meg, sose tudom mi lesz belőle, amikor elkezdem. Ez nekem olyan felszabadító érzés, én, a tervező, figyelő, elemző mérnök színeket keresek a hangok közt, valamint mozdulatot a tárgyakban. Váratlan volt ez a lehetőség. Amint megírtam az Éjjeli tanúság verset, elolvastam, majd jött egy sugallat, de jó lenne, ha mások is látnák. Ennyi év alatt, már megtanultam, vállaljam, ha érzéseim által ismeretlen utakra tévedek. Igen ilyen vagyok, romantikus, érzékeny. Nagyon sokáig nem mertem, nem vállaltam fel, de az Élet a tanító: Vigyázz, ez nem Te vagy! Pesten élek, néha mesélek, váratlan jött alkalomra, kezem adom, nem malomra. Köszönöm a meghívást.