Sodrásban

 

 

SODRÁSBAN

Már pirkadt, mikor az öregasszony csendben kilépett a házból. Fejkendőjét szorosra kötötte, a rózsafüzért a nyakába akasztotta, vállkendőjét fázósan összehúzta. Kosarával a karján körbejárta az udvart, a tyúkok még nem kotyogtak, a malac-ólból hang sem hallatszott. A fű és a veteményes még nedves volt az éjszakai harmattól. Az éber házőrző csaholva kísérte, szorosan a szoknyája közelében. Csitította, megsimogatta, amíg a kiskapuhoz értek.

̶   Isten veled! Vigyázz a háziakra, Mackó!  ̶   suttogta, és visszaakasztotta a kampót a kerítésre. Gumicsizma volt a lábán, kényelmesen, a gyalogláshoz. Előbb a templom felé vette az útját. Tudta, hogy hajnalban még a kapuja zárva, ezért a nagy út előtt a kerti padon mondott el egy miatyánkot. Megbocsájtást remélt. Este nagyon elragadtatták magukat.

Tempósan járt. A második falut, és a senki földjét is elhagyta. Nem találkozott emberfiával, vasárnap a boltok is zárva maradtak. Aztán a kis patak partján rövid időre megpihent, lehúzta csizmáját, és megmasszírozta dagadt, visszeres lábait. Elgondolta, hogy a három szülés után mennyi vég nélküli kapálás, szüret, disznóvágás, takarítás, sütés-főzés fárasztotta. Nem kímélte magát. Nem is lehetett másképp falun az élet, nagy családdal, bolttal, később anélkül, minden vagyon nélkül. Férjét a betegsége korán vitte el. Maradt két fia, de mindvégig ő volt a parancsnok a gazdaságban. Egyikük sokat ivott, az lett a veszte. Még nem töltötte be az ötvenet, mikor meghalt. A másik nem éppen kedvére való feleséget választott. Úrilánynak mondta. Soha nem fogadta el, nem szerette, és szándékosan nem kímélte. A házasságot csak a megszületett gyerek miatt engedte, utána. Viták, veszekedések számtalanszor… Nem volt, aki az ő igazát védte volna. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Az unoka is felnőtt már, kedves lányt vett feleségül, városiak, de szerették a falut. Ünnepeken mindig együtt voltak. Csak ez volt a vigasz az egyforma, monoton hétköznapok mellett, meg a pár óra alvás, mikor nem kellett talpon lenni, gondolkozni. Elővette a pogácsát, és beleharapott. Száraznak érezte, pedig tegnap sütötte. A flaskából ivott pár kortyot a tavalyiból. Újból nekiindult. Az idő már melegedett, a kora őszi langyos napsugártól. A hosszú aszfaltúton egyre nehezebben rakta a lábait, de rendületlenül menetelt előre, több órája, mintha az élete függne tőle. Vállkendőjét a kosarába tette. Barnára sült, barázdás arca fénylett az izzadságtól. Fejkendőjét fehér homlokára húzta, mint kapáláskor. A szíve rendetlenül dobogott. Úgy hallotta: fiam, fiam, fi…am.

A házban lassan ébredezett a család. A fiatalok későn keltek vasárnap. A fagerendás vendégszobát a vastag falak hűvösen tartották, kis ablakát még nem érte el a nap. Mint mindig, most is Rozi mama kopogtatását várták, és a kicsi kupica pálinkát, amivel az ágyban kínálta őket. Nem értették, miért nem jön. Talán kiment korán a szőlőbe. A konyhában az asztal reggelire volt terítve. De ebédre sem érkezett. Akkor már aggódni kezdtek. Kimentek a határba, keresték délután a rokonoknál, a temetőben, az erdőben. Este aztán elmentek a rendőrségre, bejelentették, hogy eltűnt. Senki sem látta a faluban…

Két nap múlva hozták a hírt, hogy Paksnál a kikötőnél, kifogták a Dunából a holttestét.

Rodé Klára

 

 

Rodé Klára
Author: Rodé Klára

Mottóm: „A rohanó évekkel az életnek nincs vége… Csak ha elfogy a szó, elhal a zene, megtorpan a tánc, elapad a szeretet.” (R.K.) Az írás örömforrás és vallom, hogy nincs korhoz kötve. Magam is rátaláltam néhány éve, jóval túl az életem delén. Érlelte az idő, a végnélküli tapasztalás, az olvasóim, barátaim lelkes bíztatása. Mozgalmas életutam karrier építéssel, utazásokkal, szerelmekkel, gyermekeimmel, unokámmal, elveszített férjekkel kiapadhatatlan forrásnak bizonyultak. Valóságos történeteim néha szomorú, ironikus vagy humoros, pikáns mozaikjait az elmúlt hét évben novelláskötetekbe gyűjtöttem, (Életre keltek, A hatfejű sárkányfemina, Félárnyék, Az én kaleidoszkópom, Tenyérnyi történetek címekkel) szerzői kiadásban megjelentettem akárcsak az első regényemet, Az arcnélküli férfi-t is. Antológiák társszerzője voltam. A prózák mellett versekkel is próbálkozom. Közlésvágyam határtalan, életünk ellesett pillanatairól, tárgyakról másképpen, emlékeimről, töprengéseimről. Az írás az életem része lett. Örömmel osztom meg novelláimat, könyveimet az érdeklődő kedves Olvasókkal. Email címem: rode.klara@gmail.com

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bujaság

Bujaság Isten özönvízzel súlytotta a bűnös emberiséget, mert elhagyva az Urat bűneivel elvesztett minden társas szépséget A bűnös nemi vágyakozás a tisztaság elleni támadás s

Teljes bejegyzés »

Credo

Látod-e, testvér, hogy morog, s közben csetlik-botlik ez a világ, hogy velünk együtt forog, megrág, kiköp, s szalad tovább? Látod-e, hogy az elmúlás gondolatától a

Teljes bejegyzés »

Fösvénység

Fösvénység Önzővé vált az ember, s tettei öncélúvá, Vagyongyűjtés lett az egyik legnagyobb kísértés Közben a világ elmarad, s elmúlik ifjúsága Értékeit elveszti, ami talán

Teljes bejegyzés »

Tavaszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Az első tavaszi nap

Beck Brigitta: Az első tavaszi nap   Mézízű zsongás libben A szirmok közt, S lobogva úszik el a fényben, Keresztül az egész városon, Melegen, puhán,

Teljes bejegyzés »

Kevélység

Kevélység A történelem peremére sodródott az ember mert vitára adta a fejét a teremtő Istennel Gondolta : meg tud egyezni a természettel majd hogy végleg

Teljes bejegyzés »