Fehér folyosón, zöld ajtók sora
Csoszogó csempék tükrében
Sápadó arc alatti remélők.
Ajtó nyílásakor felpattanó szemöldök,
Csüggedő sóhaj, várni kell, verje meg az ördög.
Félnek s mesebeli matrónák gyűrűjében kémlelik a távolt.
Izzadó homlokok mögötti gondolatfoszlányok.
Mennyien még és hol borulnak le végleg megtépázott elmék?
Közel ér a mutató, határozott intés, nyílik a mező,
száraz kórók zizzennek szerteszét.
Kiválasztott támad fel, reccsenő moraj kíséri megváltó zöld kapuig.
Kacagó hang, igenlő simogatással indít következő lelket útjára.
Ma nekem is sikerül, bár sorsom ajtó nélkül is várni.
Emelem fejem, emberként fogadni kéklő intelmem.
Elkéstél, megint, így az ítélet. Várj tovább, fordul kereked.
Nem lehet szemedbe néznem ma sem, gyönyörű Istenem!
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, 52 éves vagyok. Hol is kezdjem? Hihetetlen, hogy blogszerzőnek jelentkezem. Nem írok verseket, csak néha megengedem magamnak, hogy az érzelmeim képekké váljanak, majd szavak formájában megjelenjenek. Annyi nagyszerű író, költő van kishazánkban, illetve csodálatos elődök kötetei a polcokon, hogy kerülök én képbe? Mondhatnám, ez lett megírva, csak nagyon messze kalandoztam. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, de vágytam, hogy olyan jó lenne ezt a napra vinni, kicsit megmutatni. Időnként írtam, ezt azt, tetszettek is, meg nem is. Csak jó volt látni, a folyamat maga, az fogott meg, sose tudom mi lesz belőle, amikor elkezdem. Ez nekem olyan felszabadító érzés, én, a tervező, figyelő, elemző mérnök színeket keresek a hangok közt, valamint mozdulatot a tárgyakban. Váratlan volt ez a lehetőség. Amint megírtam az Éjjeli tanúság verset, elolvastam, majd jött egy sugallat, de jó lenne, ha mások is látnák. Ennyi év alatt, már megtanultam, vállaljam, ha érzéseim által ismeretlen utakra tévedek. Igen ilyen vagyok, romantikus, érzékeny. Nagyon sokáig nem mertem, nem vállaltam fel, de az Élet a tanító: Vigyázz, ez nem Te vagy! Pesten élek, néha mesélek, váratlan jött alkalomra, kezem adom, nem malomra. Köszönöm a meghívást.