Felelőtlen módon csapra vert érzelmem
kifolyt borként árad, lelkem oly szertelen.
Kacskaringós útját kövesd, s magadba töltsd!
Sietned kell, különben felszívja a föld.
Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Úton a szabadság felé Néha csak menni vágyom csendesen, messze a zajtól, az emlékeken (…) Egy napfényes út, egy halk pillanat, ahol a lelkem végre
Vargánya. Vágyod már az erdő békéjét, nyugalmát?Gyere, járd a bükkös s tölgyes savanyú talaját. Lélegezd be a fák, a bokrok, az avar s vadak illatát. Hallod? Hallgasd
Szétporladt hamvaimból csak hagyom, hogy az az Új valami bennem feltámadjon. Belső fénnyel belőlem kiragyogjon, A szeretet szívemben szabadon áramoljon. Érzem új énemet, mit annyira
Falevelek Csodálom a fákat az ablakon kitekintve, integetnek vidáman, új színekbe öltözve. Egy falevél ismét ringvatáncot lejt, könnyedén, recsegve megcsókolja a földet.
Apró szívek Mily’ szép kék szeme, amikor rám tekint, amikor hozzám simul, rám hajol. Megcsókol, most is rám kacsint, lágyan megérint, apró szíveket
Zokog az ég Zokog az ég csendesen, könnyeivel mossa az egész földet, szomorú minden. Fájdalmak tetőznek, rohanó emberek sietős léptekkel menedéket keresnek.
