Akkor uccu neki..,azon a bizonyos hétfőn valóban mélyen megdöbbenve hallgattam, hogy Panka elhunyt..,évekkel ezelőtt találkoztam vele fenn, Budapesten, ahol én csupán három hetet bírtam a Spártát idéző körülmények miatt..,amikor kikerültem az ágyból, reggeli és minden egyéb korai teendő után elém rakták a széket és a gépet, majd a kéz összefonás, aztán végül a ceruza, amivel nyomkodom a klaviatúrát..,nem tudtam Panka tragédiáján magam könnyen túltenni és az élet végességén járt az agyam, meg azon, milyen hamar, egyik pillanatról a másikra meg lehet halni, még akkor is, ha hozzám hasonlóan nem egy betegeskedő az ember..,ezért ha már úgyis tag vagyok pár motoros fórumnak, akkor hirtelen írtam néhány mondatot, amiben vázoltam magam és az almaimat..,nem is hittem igazán a megvalósulásukban..,közben várt rám egy nagyon komoly beszélgetés, amin minden idegszálammal jelen kellett lennem..,szerencsére túl voltam rajta, közben el is felejtettem a motoros írásomat..,csak ebéd után néztem vissza és elsőre nem kaptam szikrát, amikor láttam, milyen sokan kerestek, keresnek..,több szervezet és motoros megkeresett, de valamiért azokkal maradtam kapcsolatban, akikkel elkezdtem az egyeztetést..,ez hétfői napra esett, ám már ekkor tudtam, hogy egy motoros rendőr lesz a pilóta és muszáj lesz a megvalósítás előtt egyszer találkoznunk, amelyet szerdára beszéltük meg és a Széchényi tér lett helyszínként kiválasztva..,szerdán izgatottan ültem buszra, ami késett, pedig nem szeretek senkit megvárakoztatni..,elindultam a tér felé és azt láttam, hogy eszméletlen sokan vannak, ugyanis a Gandhisok flash mobot tartottak, így kicsit úrrá lett rajtam a félsz, hogy ebben a tömegben, zsivajban megtalálom-e a fiúkat..,aztán egyszer csak észrevettem a két bátor férfiút, egyikőjük motorját, s abban is biztos voltam, ők is megismernek engem az egyedi karosszériámról és kicsi cabriómról..,Pusch Kornél és Vincze Tamás volt és én éreztem, csöppet meg vannak döbbenve, de hát kemény férfiak lévén mindenen túl tudják magukat tenni..,később csatlakozott Schönberger Tamás és Wilkesz Edward is a csapathoz..,bombáztak a jobbnál-jobb kérdéseikkel, amelyekre én jó kislányként válaszoltam is ..,tudok-e kapaszkodni, képes vagyok-e az egyenes ülésre, tériszonnyal, hogy állok, vállalom-e a nyilvánosságot, meg hasonlók..,végül A tervként, több zavaró tényezőt szem előtt tartva kitűztük és megegyeztünk a hétfőben, amikor is motorra pattanunk..,már ekkor úgy éreztem magam, mint, aki valami izgalmas csínytevésben lenne résztvevő..,lakóhelyemen nem mondtam el mindenkinek a motoros terveimet, ugyanis tartottam a szkeptikusoktól és azoktól, akik félnek az élettől és engem, minket is túl féltenek szinte mindentől, pedig tudunk magunkra vigyázni..,azon emberek, akiket Igaz barátoknak mondhatok, szerintem legalább úgy várták a nagy kaland napját, mint én, ha nem jobban..,közben folyamatosan tartottam a fiúkkal a kapcsolatot és ők mindent megbeszéltek velem, partnerként kezeltek és megtettek a biztonságos motoroztatásom érdekében mindent, ami csak elképzelhető..,végre felvirradt az oly nagyon várt hétfő és azt éreztem, még enni sincs kedvem, annyira izgatott voltam..,közben jött a fiúktól egy kis figyelmeztetés, hogy némi százalék akad, ami meggátolhatja a terveink kivitelezését, végrehajtását, de én végig abban a hitben voltam, tudtam, ha már ilyen sok ember összefogott, egyként dobogott a szívünk,akkor muszáj sikerülnie..,mivel azt mondták a srácok, hogy az előre megbeszélt négy óra helyett korábban érkeznek, mert ruha és egyéb próbák lesznek, már fél háromkor kiültem a parkolóba..,a többiek is csatlakoztak köztük volt Nóri, Laci és Roland, majd jött Timi és Sanyi, meg Zsuzsi is..,minden motor után rohantam, Nóri nyugalomra intett, de én már nagyon kész voltam, és szerettem volna belevetni magam a dolgok sűrűjébe, aztán megérkezett Vincze Tamás és később a felvételeket készítők is mind..,épp az egyik felvétel kellős közepén értek oda a motorosok, s most azt kell mondanom, innentől elvesztettem minden realitás érzékemet.., jött Schönbi Tomi, hogy menjek már öltözködni..,s ott volt Edward is, aki a pilótáskodást bevállalta, meg Pusch Kornél és sokan mások, akiknek nem tudtam megjegyezni a nevét ebben az őrületes, euforikus kavalkádban..,voltak lányok is, Erika és Bámbiná, ők segítettek kabátot húzni, vonni, hajat igazítani, de én azért, mint rutinos segítőt, Nórit is megkértem pár dologban segédkezni..,rám került a dzseki, majd a mindenféle hámok, a speciális ülőke, amit a mentősök kölcsönöztek, aztán mellém tolták a csoda szép, vagány járgányt..,még most is borzongok, ha visszagondolok ezekre a pillanatokra..,elkaptak és már át is tettek a vasparipa nyergébe, csak attól féltem, hova fog még férni Edward, de természetesen ez a probléma is csak az én fejemben létezett..,baromi jó érzés volt a motoron feszíteni és egy másik perspektívából látni a Világot..,még egy kis helyezkedés, pontosítás, eligazítás, nyilatkozás és végre-végre elindultunk..,azt mondták, nagyjából százötven kilométert megyünk, de közben meg fognak állni, hogy mennyire bírom a strapát, ha szükséges, átraknak autóba, de ezt semmi pénzért nem hagytam volna, hiszen hosszú évek óta dédelgetett álmom vált valóra..,nem is tudom szavakba önteni, mit éreztem, amikor motorral végigsuhantunk a város ismerős utcáin, ahol busszal szoktam utazgatni..,hamar Remeteréthez értünk, s ott megkérdezték, nna, bírom még..,hát persze, válaszoltam, hiszen akkor még nem tudtam a nagy meglepetésről..,így továbbsuhantunk Orfű felé, át a Mecsek szépséges tájain, szerpentinjein..,éreztem a hol meleg, hol langyosabb területek váltakozását, a levegő simogatását, a különböző növények és egyéb dolgok illatait, a szépséges erdők, kalászos vetések, dombok és lejtők látványát, hallottam a tücskök ciripelését..,ami leginkább borzongással tölt el, az a motor duruzsolása, fékevesztett ereje volt alattam és az édes hangja, ahogy vitt, suhant tova és izgalmasan ám mégis biztonságosan dőlt velünk a kanyarodások közben..,fikarcnyi félelem nem volt bennem, ugyanis éreztem, Edward merész, de nem vakmerő stílusát, biztos vezetési technikáját..,Ő és kezei közt a gép csak úgy falta a kilométereket, most is átélem minden pillanatát..,gyönyörű volt Orfű, ahonnan ismét gyorsan visszatértünk..,épp akartam javasolni, hogy tegyünk egy jó kis kőrt az elkerülőn, ami tőlünk nem messzire található, amikor látom, ott robogunk rajta..,nos, gondoltam, mindjárt vége az egésznek, ám nem fordultunk el balra, hanem mentünk tovább, egyenesen, s csak pislogtam, most hova a túróba tartunk..,hallottam egyszer a reptér szót, de azt gondoltam, ők már egy későbbi feladatról beszélgetnek..,kisvártatva ott voltunk a Pogányi reptéren, ám különös módon, én a folyton gyanakvó, dolgokat előre megérző semmit nem sejtettem..,ott ismét kérdezték, milyen a motorozás, amire nemes egyszerűséggel azt válaszoltam, kurva jó..,behajtottunk a reptér területére, azt hiszem nem volt egyszerű, s még mindig nem sejtettem semmit, legfeljebb az volt bennem, tankolni kell, netán Edward a hosszú kifutón nagyobb sebességre kapcsol, hiszen itt már szabadon tehetné..,tettünk egy kőrt és megálltunk két kellemes férfi mellett, akiknek bemutattak, de én még mindig valahol messze voltam, így csak Szakály Lóránd neve maradt meg bennem..,amikor első találkozásunk volt Tamásék megkérdezték, milyen egyebek találhatók azon a bizonyos bakancslistámon, én pedig elmondtam, hogy többek között a sárkányrepülés is, de arra még némi pénzt kell gyűjtenem..,nos, már tudtam, mi vár rám és restelltem magam a szószátyárságom miatt..,ismét felpörögtek az események ám képzeljétek, az első sárkánynál nagyobbnak bizonyultam, de mondta Lóránd, nem baj, hoz egy másikat..,közben Edward lelépett, mert a mocit hatra vissza kellett szolgáltatniuk..,közben ott hevertem a kicsi sárkányom, majd hozták a nagyobbat és végre ismét ülhettem..,nem szeretek mások előtt heverészni, de ezt az áldozatot most szívesen bevállaltam..,ekkor viccesen tették fel a fiúk a kérdést, egyáltalán szeretném a repülést, amire én azt a választ adtam, persze, hiszen már mindegy..,kicsit erre tettek, majd vissza, aztán rendesen le kellett kötni a hajam, nehogy a propeller megskalpoljon..,mekkora lett volna, hogy fenn, közel Istenhez elvesztettem volna a fejem..,végül sok cihelődést követően helyet foglalt mellettem Lóránd is és elindultunk az igen hosszú pályán..,azt hittem, már sosem hagyjuk el a Földet, kicsit ott volt bennem a félsz, hogy nehogy kitaccsoljam a gyomrom tartalmát, de amikor felemelkedtünk, szerencsénkre semmi rossz érzés nem kerített hatalmába..,bámultam a gigantikus, soha nem látott panorámát, alattam a gyönyörű, sokszínű mélység, körülöttem a fenséges magasság, a csodás kék ég, a szép, habtejszín felhők, a Mecsek, körülötte a város és környéke..,egyszer azt mondja Lóránd, megnézzük az extrém sportolókat, ezt nem értettem akkor, majd odalebegtünk a Tüskés réti wekaboard pályának helyet adó tó fölé és végre világos lett minden..,sajnos nem tudtunk beszélgetni, mert a sárkány túl harsogott bennünket, még engem is, pedig aki ismer, tudja, nehéz belém fojtani a szót..,ahogy szemeimmel végigpásztáztam a csodálatosságokat, eszembe jutott Anyu és az, mit szólna, ha itt és most látna..,nem tudok már elegendő, megfelelő szavakat találni arra, hogy mindezt a temérdek szépet, emberségeset, jót, sosem felejthetőket, meglepetéseket, utána járást megköszönjem..,nagyon köszönöm mindenkinek, aki testben-lélekben velem tartott..,a barátaimnak is, hogy végig kísértek kalandjaim során, és együtt izgultak, örültek, őrültek velem..,azóta is ezekből az élményekből élek..,szóval, nem csodálom, hogy évenként többen életüket adják motorozás közben, mert ez az érzés leírhatatlanul fantasztikus volt..,bízom abban, valamikor, valahol még valaki elvállal egy kőrre, de már nem szeretnék ekkora csinnadrattát..,életem legszebb, legjobb, legizgalmasabb napját köszönhetem Mindenkinek…!!!
Author: Szekeres Henriett
Szekeres Henriett vagyok. Egy eldugott Baranya megyei kisfaluban Kákicson éltem több évtizeden keresztül. Már ekkor is számosan biztattak az írásra, köztük újságírók is, ám nem hittem el senkinek, hogy esetleg valóban van tehetségem. Majd 42 éves koromban bekerültem egy nagy létszámú intézménybe, mivel született és súlyos mozgáskorlátozottként jöttem a világra. Történetemben ennek csupán annyi a jelentősége, hogy életembe 2020-ban beütött a krach, mégpedig a Covid-19 formájában. Minket, intézményekben élőket tragikus módon érintett a járvány, ugyanis 2020. március 8. és 2021. április 29. között bezártak. Ez idő alatt senki nem mehetett ki, de be sem jöhetett hozzánk senki. Mindezen körülmények igen megviseltek, s hogy időm hasznosan, értékesen teljen, elkezdtem az írás felé fordulni. A karanténban született írásaimból Szabó Zsuzsa többszörösen díjazott bábművész és rendező készített ALIBI címmel egy inkluzív színdarabot. Napról-napra mind többet és többet írtam. Aztán gondoltam, belevágok egy online módon, kezdő írók számára tartott íróképzésbe. Nagyszerűen sikerült, és hasznosnak is bizonyult. Ezután bátorkodtam még egy másikat is elvégezni. Az engem ismerők szerint a képzések sokat lendítettek íráskészségemen. Később pályázatokra is elkezdtem beküldeni az írásaimat. Egyik a karantén idején született művem különdíjat nyert egy pályázaton és több írásom került már be könyvekbe, továbbá egy könyvkiadó is megkeresett, ám anyagi megfontolások...