A csend

Egyszer, még a család-sorozatok előtt történt, amikor sokan úgy gondolták, megtisztítják gondolataikat olyan szépre, ahogy az őszinte gyerekek néznek.
Megpróbálom én is! – gondoltam és beneveztem a péntektől vasárnap estig tartó előadásokra.
Előtte bizalmatlanul végigolvastam rövid, de barátságos meghívójukat. Semmi nyomulás, semmi erőszak, vagy fenyegetés a purgatórium bugyraival, – hogy küldd tovább öt percen belül száz embernek, különben belehalsz – csak annyi, hogy gyere, várunk!
Ez életem egyik meglepő, értékes élménye lett!
Egy agykontroll tanfolyamon történt.

Több napos ráhangolódás közben ismerkedtünk önmagunkkal és embertársainkkal. Csendes beszélgetések után csillogó szemek nyíltak, álarcmentes arcok virultak, és már közösen vártuk az újabb és újabb megtisztító, gondolkodtató gyakorlatokat.
Szombat volt már, késő délután, amikor egy érdekes feladatba kezdtünk. Ellazultunk, és „lementünk alfába,” ahogy ezt a jól működő gyakorlatot megtanultuk, majd ki-ki egymaga elmélyült önmagában. Tán ez volt a legnehezebb. Magadból, önzésed peremén túl egy másik emberre igazán odafigyelni.
Volt ott egy lány. Tolószékkel érkezett. Félig lebénulva, mégis lelkesen. Épp Távol-Keletre készült, egy utolsó, gyógyító utazásban bízva a fizikai világban. A nagyterem első sorában ült saját kerekes székében, de ezt nem irigyelte tőle senki!
Az ott töltött hosszú szünetekben egyre többen beszélgettünk vele és róla a Domján doktor úrral és egymással, mert az ember magányosan is társas személyiség. És társsal is lehet magányos.
Aznap a délutáni gyakorlatok idején tanfolyamvezetőnk megkérdezte, hogy vállalunk egy közös utazást mélyen, a saját lelkünk erdejében? Több ötlet is a felszínre került. Hogy magunkról, a betegségeinkről, vágyainkról gondolkodjunk, vagy békés, új munkahelyet képzeljünk magunk elé, amikor váratlanul elhangzott egy új javaslat:
Gondoljunk mindannyian arra a tolókocsis lányra! Csak rá koncentráljunk! Arra, hogy meggyógyuljon!
Életemben ekkora csöndet nem hallottam!
Több mint ezer ember egyetlen pisszenés nélkül, tapintható, mély, templomi csendben elmerült valahol legbelül tudata határán és csak múltak a percek. Soha nem tudom már meg, meddig tartott. Új érzés volt, tiszta, ölelő, hihetetlen. A sok ismeretlen emberből egy nagy, fénylő akaratgömb lett.
Megteltem, mint a fák eső után.

Hirtelen egy hang hozott vissza minket a terembe. Halkan, az első sorban elsírta magát az a csendes, tolószékes lány. Azt mondta, hogy az egész testében érezte, hogy rá gondolunk. Soha még ennyi segítő energiát nem kapott. Csodálatos érzés volt!
Azt éreztük, hogy épp ő adott nekünk valamit, amit már kezdtünk elfelejteni.
Sokáig csak csendben néztük azt az ismeretlen lányt és amikor békés, kisimult arccal hazafelé indultunk, a családok között csodálkozva néző gyerekek fejét megsimogattuk.

Igazi csodát éltem át, mely máig követ, néha-néha elémszökken csodamentes napjaimon.
Így történt, így adom tovább. Hátha ettől tisztább lesz a világ.

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole