A kóbor kutya útja

Nem ő ment már, csak vitte a lába,

Monoton lépkedett az út száraz porába,

Fáradt szeme a házakat kereste,

Pihenni vágyott sovány kis teste,

Mégsem állt meg, arra gondolt, hátha

A hosszú út végén valaki még várja,

Van még neki is egy hely valahol,

Egy gyümölcsöskertben talán madár dalol,

És neki is van a kertben egy háza,

És virágok nőttek minden gyümölcsfára,

És nem űzi el soha többé senki,

És olyan könnyű lesz majd boldognak lenni,

Talán valóra válhat végre az álma,

Csak bírná még egy kicsit a lába,

Talán sietni kellene, gyorsabban menni,

Mi lesz, ha elkésik, és már nem várja senki,

Mi lesz, ha csalódik az, aki várja,

Mi lesz, ha bolhásan csúnyának látja,

És ha az útnak soha nem lesz vége,

Ha lehetetlen, hogy célját elérje?

Így ment, bár már nagyon fájt a lába,

Mégis reménykedett, hogy valaki várja,

A járókelők elfutottak előle,

Riasztotta őket loboncos nagy szőre,

De ő arra gondolt, majd valaki levágja,

Csak menni kell még, csak bírja még a lába,

Csak a hosszú útnak legyen egyszer vége,

Csak várjon valaki még egy napot érte,

Mert van neki is egy hely valahol,

Ahol a gyümölcsösben madár dalol,

És neki is van a kertben egy háza,

És ő menne már érte, de oly magas a láza,

Talán, ha tudnák, hogy beteg, nem űzné el senki,

Talán lehet még neki boldognak lenni,

Csak bírná még egy kicsit a lába,

Muszáj menni, muszáj, mert hátha

Az útnak mindjárt itt lesz a vége,

És az út végén ott várnak érte,

Talán sietni kellene, gyorsabban menni,

Mert nem lehet igaz, hogy nem várja senki!

(2022. 12. 07.)

Author: Beck Brigitta

Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 22 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!