Születésnap és egy pompeji katona

A pandémia alatt mintegy olvasási láz jött rám. Szinte faltam a könyveket. Irodalmi klasszikusokat, akár újra olvasva a régi olvasmányaimat, majd rákaptam a történelmi regényekre. Ezek fantasztikusak. Igyekeztem olyan szerzőktől választani, akik sok eredeti forrást használtak fel írásukhoz. Olvasási élményeim alapján már az is megfogalmazódott bennem, hogy a történelemtanítás alapjának is a történelmi regényeket kellene venni.

A történelem az emberek történeteinek története.

Gyakorlatilag minden korszakról olvastam az ókori egyiptomiaktól a közelmúltig. Legutóbbi olvasmányélményem Pompeji pusztulásának története volt egy érdekes történeten keresztül, mely regény a 19. század közepén íródott. Réginek tűnhet a regény, de valójában akkor már sokat tudtak az ásatások alapján a városról és annak pusztulásáról, melyekre mintegy beszúrt betétként több esetben hivatkozik is a szerző. Ez külön érdekessége a könyvnek. A cselekmény a Vezúv kitörésével végződik. Érdekes leírást ad a szerző a menekülőkről, és említ egy katonát is, aki a pusztulás ellenére ott állt a városkapuban a fegyverét fogva, majd azzal együtt halt meg. És akkor olvasás közben beugrott egy emlék.

Szüleimmel 1970-ben voltunk egy nagy olasz körúton, melynek déli végpontja Nápoly volt, ahonnan Pompejibe is kirándultunk. Nagyon hálás vagyok azóta is a szüleimnek, hogy erre az útra gyerekként magukkal vittek. Sok gyereket itthon hagytak a szülei abban az időben és csak kettesben mentek hasonló körutazásra.

Június első felében utaztunk. Én el voltam kérve az iskola utolsó napjairól, mivel édesanyám még a főszezon és a nagy nyári meleg előtt akart utazni. Nagyon sokat készültünk az útra. Lázasan tervezgettük, hogy miket fogunk majd megnézni, milyen sorrendben látogatjuk meg az egyes városokat. Teljesen belemerültünk a római történelembe. Ez amúgy addig sem volt idegen, mivel apám egyik kedvenc témája volt mindig is a római mitológia. Ezen kívül még a háborús élményeiről mesélt sokat.

Apám Pompejivel kapcsolatban elmondta, hogy diák korában olvasott egy könyvet a város utolsó napjairól, melyben említettek egy katonát, aki a városkaput őrizte. Majd, amikor már a helyszínen a múzeumban nézegettük a gipsz öntvényeket ténylegesen el is kezdett egy ilyen jellegű öntvényt keresni. Már nem emlékszem, hogy talált-e. Csak arra, hogy rendkívüli élmény volt a kiásott városban való séta.

És ötven évvel később ráismertem, hogy apám ugyanezt a könyvet olvasta diákként, amit én most felnőttként a pandémia alatt. A katonáról szóló rész olvasásához éppen június 18-án értem. Különleges dátum, apám születésnapja. Életében anyámmal sajnos sokszor elfeledkeztünk erről, mely apámnak rosszul is esett. Ahogy utólag összerakom a képet, Pompejiben épp a születésnapja időszakában lehettünk.

Akkor a regény olvasása közben a születésnap és a pompeji katona két gondolathulláma találkozott a fejemben azonos fázisban, tehát erősítették egymást. Az olasz út idején apám 51 éves volt, és azóta sok évtized telt el. És mégis, itt és ekkor találkoztak a gondolathullámok az én lelkemben. Olyan jó apámra visszagondolni. Szinte naponta eszembe jut, holott több, mint negyven éve elment. Azt hiszem, erre mondják, hogy a halottak bennünk élnek tovább.

 

Radnóti Katalin
Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Faragó Maia

Mi marad?

A végén mi marad? Ha meg se próbáltad? Hagyod, hogy a fèlelem utat törjön magának? Hogy eleve vesztesnek tituláljanak? Közben te megnyílsz, te szeretsz, te

Teljes bejegyzés »

Csillaglesen

* Szellő rebben, a Hold ragyog – csak én vagyok meg a csillagok. Nyújtózkodom, bemérem, hátha valamelyiket elérem. De mindegyik oly messze van, s én

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Petes H. László

Várva

Várva   Suttog a lant, kietlen hant Vágyak alant, söprik a vant Feléd izzik minden ideg S eléd csúszik…lelked hideg   Tenni vágyna távnak árnya

Teljes bejegyzés »

Bál után

„- Ennek az estének nem lesz se vége, se hossza…” – sóhajt a kristályváza villanyfénytől megfosztva, pedig boldogságához mindig csak annyi kellett, hogy maga is

Teljes bejegyzés »

…Búcsúzóul

Nem àlltam még készen, Erre …nem is lehetett, Hogy elveszítsem hirtelen, Kit szívemből szeretek. A tàvolsàg közöttünk, Nagyobb nem is lehet, Sosem szoríthatom Meg màr

Teljes bejegyzés »

A mamára várva

Szomorú napra ébredtem, mikor ràjöttem, Màr nem vagy velem…. Édesanyàm, valami  hibàt vétettem, Hogy többé neked nem kellettem? Ha rosszat tettem, vagy mondtam, Kérlek, bocsàsd

Teljes bejegyzés »