Beck Brigitta: Gyöngyházlepke az Aranypalotában
A Gyémánthegyek mögött áll az Aranypalota,
A legfelső szobában a kis királyfi lakik,
Ahol a mennyezeti csillár csupa csillogó csoda,
Még a Gyémánthegyeken túl is erősen vakít.
Megunta már a királyfi a legfelső szobát,
A vakító csillárt, az aranyjátékait,
Egy nap ült az ablak mellett és várta a csodát,
Mikor a tavaszi napfényben meglátott valakit.
Kitárta az ablakot, szélesen kitárta,
Egy narancsszárnyú lepke szállt felé,
És egyenesen beröppent a csillogó szobába,
Leszállt a királyfi lábai elé.
„Ki vagy te, egy színpompás játék?” –
Nyúlt a királyfi a pillangó után, –
„Inkább megszököm, minthogy azzá válnék,
Gyöngyházlepke vagyok, ne nézz ilyen bután!”
„Nézd, mit adok neked, ha itt maradsz velem –
Perdült a királyfi körbe a szobában –
Nézd, mennyi sok szép játékom van nekem,
Nézd, mennyi ékszerem, ruhám van!”
„Én a könnyű szellők játékát ismerem,
Ragyogó szárnyaimnál nem láttam szebb ruhát,
Kis királyfi, nekem már megvan mindenem,
Olyan szegény, sivár az Aranypalotád.
Kergetőztél te már a napfényes réten,
Tudod-e a lepkék pilletáncát járni?
Repültél te már a végtelen kék égen,
Van-e örömed az aranyon túl bármi?”
„Látom már, milyen szegény vagyok.
Megszánnál engem, te aranyszívű lepke?”
„Nem tehetem meg, hogy itt maradok,
De rászállok majd esténként az ablakkeretedre.”
(2023. 01. 04.)
Megjelent az Irodalmi Rádió Csöng a csend című antológiájában.
Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 22 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!