Történt pedig egyszer régen, valahol az erdőszélen, hogy kopott-piros cserepek alatt, a sok régi kacat és lim-lom között nagy vidámság támadt. Hancúroztak az egerek. Dióval labdáztak, almával gurigáztak és mindent megrágtak, amit csak találtak.
A ház öreg volt és kissé romos. Nagy ablakszemeivel nézett az erdőre, csak estefelé csukta be álmosan, amikor a hold jóllakottan felgurult az égre és kigömbölyödött. Épp ez volt az egérkék kedvenc ideje, a telihold! Mint egy csodás, mosolygó, nagy sajt, úgy kacsintott le rájuk és sárgás fényével átvilágított a cserépréseken.
A tető különben egyszerre volt menedék és vidámpark. Sűrű csipkebokrok vigyázták a falakat tüskéikkel, és csak egy foghíjas, nyikorgó létra vezetett fel a menedékbe. Ott pedig a széna zizegett, gerenda roppant és a szél vidám nótákat fütyörészett a nyílásokon. És micsoda jó játékokat lehetett kitalálni!
Torzonszőr, a kócos kisegér, Csusszancs a fájós lábú nagypapa és Fenegér, a legizmosabb ifjú, egy gömbölyű dióval fociztak. Rugacs talált egy vastag nádszálat és nekifutott, letámasztotta a végét egy deszkarepedésbe, majd nagy lendülettel átrepült Cincilla feje fölött és boldogan belehuppant a szénába, ami teljesen átölelte.
Cincilla, a legszebbik egérlány egészen beleszédült, ahogy a nagy repülést látta. Még a tetőn csüngő denevérek is tágra meredt szemmel csodálkoztak Rugacs mutatványán. De Cincilla közben Fenegér mozgását figyelte, mert a két kisegér egészen egymásba volt szerelmesedve.
A legkisebbek erről mit sem sejtve természetesen a padlás minden zugában bújócskáztak. Ők a denevérpárt figyelték nagy áhitattal. Repcsinek és Tündérnek hívták őket.
– Figyelj Torzonszőr, passzolok! – mondta Csusszancs nagypapa.
– Ezt nézd! – kiáltott Torzonszőr, majd rettentő erővel Fenegér sajtkapuja felé rúgott hatalmasat ordítva, hogy: megy a dióóóóóó!!!
De Fenegér négy lábáról elrugaszkodva kivédte a lövést és hatalmas csatacincogást hallatott.
Annyira el volt foglalva a játékkal, hogy észre sem vette, mekkora csönd lett hirtelen.
Az összes padláslakó egy pillanat alatt szoborrá merevedett.
Megreccsent a falétra és a feljáró nyílásában megjelent egy félelmetesen kerek fej!
Prüszkölő, a macska!
– Jaj, de megijedtem! – lazult el az öreg Csusszancs apó.
– Hát te vagy az? Gyere beljebb! – invitálta a cicát, aki hátát feldomborítva nesztelenül a labdához lépett és így szólt:
– Na mi lesz, focizunk végre?
– Persze, persze, csak megnyugtatom a kicsiket – cincogta Csusszancs és elmesélte a többieknek, hogy ne féljenek, Prüszkölő egy tiszteletbeli egér.
Még egészen piciny kölyök korában került a házhoz. Mindig az egerekkel játszott és vegetáriánus lett. Általában zabot evett tejjel, nem pedig kis barátait.
– Mi leszünk hárman ellened, úgy jó? – kérdezte Fenegér a macsekot.
– Jó, jó, csak játsszunk már, mert még kóborolnom kell egy kicsit, amíg fent van a hold.
Így játszottak egészen hajnalig, amikor Prüszkölő elindult az erdőbe, az egerek pedig fáradtan aludni tértek.
Másnap a nap ébresztette őket ott fent, meleg, arany fényével. Amint besütött, Fenegér kisütött egy izgalmas játékot.
– Ébresztő hétalvók! – kiáltotta. Gyertek, nézzük meg, mit csinálnak az emberek!
– Juj, de buli! – cincogták a kicsik és Csusszancs-bácsi vezetésével, mint ügyes kis légtornászok lecsusszantak a házfalat beszövő borostyán szárain.
– Tarzan vagyok! – ordította Torzonszőr, miközben egy liánon lengett.
– Csendesen, te! – nyekeregte Csusszancs.
Rugacs, Cincalla és Fenegér megtalálták az egyik kisablakot és bekukucskáltak.
– Itt van a kis Zabagép, tudjátok, akit a szülei csak Petikének hívnak. – jelezte Cincilla.
– Látjátok, épp vízbegrízt eszik. A tejet Prüszkölőnek adta. Tényleg kedves emberke, velünk is gyakran játszik. – suttogta Rugacs.
Miután jól kikandikálták magukat, benéztek a másik szobába is. Ott Peti kistestvére gőgicsélt egy csörgővel a kezében.
Cincilla és Fenegér összebújva csodálták a kicsit, majd egymásra mosolyogtak. Kéz a lábban lengedeztek a borostyánon, míg az ablakon át meglátták az öreg bútorok között duruzsoló modern csodát, a számítógépet.
– Figyeld Cincilla! – mondta Fenegér. Ott van a névrokonunk, hosszú farkával a gépbe kapaszkodva.
– Ő AZ EGÉR? – csodálkozott Cincilla. Jól megnézte magának ezt az ismeretlen rokont, majd magával húzta választott párját és felkúsztak a padlásra a többiekhez. Ott aztán jól belakmároztak dióból, almából és sajtból mind, majd lepihentek a zizegő szénában.
Hamarosan beesteledett, és újra kezdődött a játék.
A kapukat sajtból formára harapdálták, majd Torzonszőr gondos léptekkel kimérte a pályát, és jöhetett a dióóó!
– Indul a foci ifjak! – kiáltotta az öreg Csusszancs és belebombázott a dióba.
Nyekkent egyet a sajt, majd kettétört a kapu. Nem volt mit tenni, meg kellett enni.
Amint belakmározták, megszólalt Rugacs.
– Gyerekek, ez nem igazság! Nekem csak egy harapás jutott a sajtból, kettő a lyukból! Hogyan fogok úgy megerősödni, mint Fenegér?
De bizony a választ már nem lehetett hallani, mert félelmetes hangján ismét megreccsent a falétra és a feljáró nyílásában megjelent egy félelmetesen kerek fej! Aztán Csusszancs felkiáltott:
– Karom! Meneküljünk egerek! Itt van a félelmetes Karom kandúr!
És betoppant a nagy vadmacska! Szikrázó szemekkel körbepillantott, majd egyet fújtatott, megnyalta a szája szélét és elindult Cincilla felé.
Cincilla menekült, ahogy a lábai bírták, de Karom egy szempillantás alatt előtte termett.
Az egérkisasszony bármerre futott, a vadmacska rögtön utolérte és már majdnem bekapta, amikor előpattant Fenegér és mellette előcsusszant Csusszancs, kezükben egy-egy erős szalmaszállal.
– Vívjunk meg életre-halálra! – kiáltotta Fenegér, csak hogy megvédje Cincillát.
Karom rettentő nagyra tátotta száját és kivillantak félelmetes fogai.
Ezt már nem tudták nézni a többiek és ijedtükben úgy berohantak a szénakupac védelmébe, hogy csak úgy porzott!
Az öreg Csusszancs bátran rácsapott a kandúr orrára, de ő egy suhintással a sarokba repítette.
Iszonyú haragra gerjedt Fenegér és ott püfölte a vadmacskát, ahol érte.
Karom egy pillanatra meghökkent, de aztán támadásba lendült és két helyen is végighasította Fenegér bundáját. Szegény pedig hangosan felcincogott, de hősien ismét megtámadta hatalmas ellenfelét. Na, erre a nagymacska szőrét borzolva nekirontott az egérnek és olyat csapott rá, hogy Fenegér beleszédült, majd feldobta a levegőbe és rettentő fogai közé kapva épp ketté akarta harapni, amikor beszáguldott Prüszkölő és megtámadta a kandúrt.
Karom elejtette az egérkét és az új ellenfelének ugrott.
Ekkor, – mint egy varázsütésre – az összes egér és egérke előmerészkedett és piciny fogaikkal mind Karom lábaiba haraptak.
Ezt már ő sem bírta tovább és fájdalmas nyávogással kiviharzott a padlásról, maga mögött hagyva a lihegő, fújtató nyávogó és cincogó kis csapatot.
Az öreg Csusszancs magához tért és vezényletével felharsant a diadalmas egérüvöltés.
Ekkor vették észre, hogy Fenegér nincsen közöttük.
Szegény a sarokban szuszogott. Két dió közé vonszolta be magát és már alig pislákolt benne az élet. Cincilla kétségbeesetten sírni kezdett, csak Csusszancs őrizte meg a nyugalmát és erélyesen így szólt:
– Rugacs! Azonnal fuss el Gyógyegérhez és hívd ide!
Több sem kellett a rugólábú kisegérnek. Az egyik lába itt, a másik meg ott, és még volt neki kettő, hát úgy futott az egérdokiért.
Mire megérkeztek, Fenegér már nagyon rossz bőrben volt. Szürkében, mint eddig, de szürkébben, mint bármikor. Gyógyegér feltette parányi szemüvegét, megvizsgálta az egérkét, majd elővett a táskájából egy apró üvegcsét, teli varázskrémmel. Azzal bekente a beteg sebeit, majd a legpuhább szalmaszálakat gondosan kiválasztva bekötözte a sérüléseket. Miután teljesen bebugyolálta Fenegérkét, egy másik üvegcsét vett elő, amire az volt írva, hogy sajt-spray.
Ebből egyet fújt, és csodák csodájára a kisegér megmozdult, lassan kinyitotta szemeit és elmosolyodott.
– Győztünk! Győztünk, ugye? – kérdezte.
Büszkén igent cincogtak az egerek és körberakták hősüket minden földi jóval. Almával, dióval, mogyoróval.
És szeretettel.
Ahogy teltek-múltak a hetek, a sebek begyógyultak, a félelmek elmúltak, csak a történteket nem feledte senki. Újabb és újabb egerek jöttek hallani a hősies történetet.
Az öreg Csusszancs pedig elmesélte mindenkinek, hogy vigyék tovább a jó hírt, mert mindegyik egér hat egy másikra és a másik pedig egy harmadikra és így tovább…
És, hogy még a legkisebb kisegérnek is van szerepe a földön és a padláson.
Cincilla és Fenegér pedig egybekeltek és sok bátor gyerekük született.
Azóta mindenki arról mesél, hogy így élt és még most is él a két kedves kisegér!
——————————————————————————————————-
Szereplők: Cincilla egérkisasszony, Fenegér a hős egér, Csusszancs nagypapa, Torzonszőr a kócos, Rugacs – ugróegér, Kis Egerek, Prüszkölő a kedves macska, Karom a vad kandúr, Gyógyegér a doktor.
aki leírta: Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok, 58-as születésű. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!
